Ugrás a tartalomra

A Tizeshonvédon is elkezdte a munkát a MIHŐ

Létrehozva
A Tizeshonvéd utcai távhővezetékcsere mintegy száznyolcvan méter csövet érint, a munka befejezéséig, azaz július végéig az érintett szakaszon a gyeprácsos parkolót lezárják, és más részeken is lesznek időleges korlátozások.
Kép
Modern, új csöveket kap a Tízeshonvéd utca. Fotó: Mocsári László

A MIHŐ igyekszik a lehető legkisebb korlátozásokkal megoldani a nyári karbantartásokat és felújításokat. A hálózat korszerűsítése során, az új vezeték üzembehelyezésének időpontjában, tervezetten július 9-11. között szünetelni fog a melegvíz-szolgáltatás a Tízeshonvéd utcában. A kiesés tényleges, pontosított időpontjáról előre tájékoztatja majd a szolgáltató az érintett ügyfeleit.

Kép

Bernáthné Barczi Judit, a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. koordinációs és kommunikációs főmunkatársa elmondta, a fűtési szezon végével lehetőség nyílt arra, hogy mind a szolgáltató, mind a fogyasztók elvégezzék a szükséges karbantartási, felújítási munkákat a fűtési rendszerben. Több helyszínen tart egyszerre a felújítás és építés a városban, június 24-étől kezdődött a munka a Tízeshonvéd utcában. Ez a belvárost ellátó vezetékrendszer közel ötven éves, az elmúlt időszakban számos meghibásodás történt. Ez indokolttá tette közel száznyolcvan méter vezeték cseréjét. 

Kép

A főmunkatárs szerint a helyi lakosok „arányos zavarása” nélkül nem lehet a szükséges munkákat elvégezni, de mindez a felújítás az ő érdekükben történik.

– A június 25-étől 28-áig tartó nagy leálláson kívül is lesz egy szolgáltatáskiesés, várhatóan július 9-11. között. További kellemetlenség lehet, hogy a parkolók egy részét is igénybe vesszük a munkák során, valamint a Tizeshonvéd utca 18. szám előtt július 1. és július 30. között teljes szélességében lezárjuk az úttestet – ismertette. 

Kép

Kérdésre válaszolva elmondta, gyakran előfordul, hogy a távhővezetékek fölé vagy közvetlen közelébe ültetnek fákat, amelyek amellett, hogy megrongálhatják a földben futó vezetékeket, akadályozzák a karbantartást vagy az új beruházásokat is. Ezeket a fákat el kell távolítani. Természetesen törekszenek arra – egyeztetve a város főkertészével és a Városgazdával –, hogy a kivágott fákat mindenhol pótolják egy megfelelő helyen, a távhőhálózat védőtávolságán kívül, egy engedéllyel kivágott fa helyett kettőt is elültetve.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.