Ugrás a tartalomra

Jaj a fönnragadt választási plakátoknak

Létrehozva
Miskolcon a közterületen maradt plakátokat a Városgazda Nonprofit Kft. távolítja majd el. Ennek költségeit azonban kiszámlázzák a jelölő szervezeteknek. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Kedd délután járt le annak határideje, hogy az önkormányzati és európai parlamenti választáson indult jelöltek és jelölő szervezetek eltávolítsák a kampány időszakában elhelyezett plakátjaikat.

A választási eljárási törvény szerint a szavazás napja után harminc napon belül, tehát július 9-én 16 óráig kellett volna eltávolítania a plakátokat annak, aki elhelyezte vagy akinek az érdekében elhelyezték

– emlékeztette stábunkat a Helyi Választási Iroda elnöke.

Ignácz Dávid jegyzőtől megtudtuk: tekintettel arra, hogy a választás lezajlott, a választási bizottságoknak nincs hatáskörük eljárni a határidőre el nem távolított plakátok ügyében. Ha a hirdetményeket nem távolítják el a megszabott időpontig, úgy az önkormányzatoknak kell eljárniuk. 

Kép

Mindennek mentén – taglalta a hivatal vezetője – az önkormányzatok a határidő lejárta után maguk is eltávolíthatják a plakátokat. Városunkban a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) az a szervezet, amely az elkövetkező időszakban felméri, pontosan hol és milyen választási plakátokat kell eltávolítani.

A póznákon rekedt plakátok mennyiségét egyelőre csak megbecsülni lehet. A pontos számokat tartalmazó listát az önkormányzat nyújtja majd át a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-nek, amely onnantól kötelessé válik azokat eltávolítani. 

A jelölt és a jelölő szervezetek ennyivel persze nem ússzák meg:

a kampánykellékek eltávolításához szükséges teljes költséget rendezniük kell ugyanis Miskolc önkormányzata felé.

 

Ez is érdekelhet

Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.
Selyemréti tetőtűz – fontos előrelépés történt
MiskolcHavaria
Lépett a Holding.