Ugrás a tartalomra

Kitüntették vármegyénk legkiválóbb bíráit és bírósági alkalmazottait

Létrehozva
A Bíróságok Napja alkalmából díjakat és a kitüntetéseket adományoztak vármegyénk bíráinak és igazságügyi alkalmazottainak. Az elismeréseket július 15-én ünnepélyes keretek között az Országos Bírósági Hivatalban adták át.
Kép
Fotó: birosag.hu

Az eseményről dr. Tuzáné dr. Papp Szilvia, a Miskolci Törvényszék elnöke beszélt portálunknak. 

Az elnök emlékeztetett, hogy a bírákat és igazságügyi alkalmazottakat 2001. július 15-e óta ünnepelik annak apropóján, hogy ezen a napon hirdették ki A bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikket, amelynek egyik lényeges eleme, hogy deklarálta a bírói függetlenséget. 

Hozzátette: ekkor adják át a magyar bírósági rendszer dolgozóinak kiemelkedő igazságszolgáltatási tevékenységük és példamutató életpályájuk elismeréseként a Magyar Királyi Kúria egykori elnökéről elnevezett Juhász Andor-díjakat. Kiemelte, hogy a címadományozásokról az Országos Bírói Tanács döntött. 

Mint mondta: vármegyénkből idén nyolcan vehettek át elismerést a Budapesten tartott ünnepi rendezvényen. Utalt arra is, hogy az elismeréseket hosszú évek színvonalas és áldozatos munkája előzte meg, majd köszönetét kifejezve ismertette a díjazottakat.

Juhász Andor díj ezüst fokozatában részesült dr. Bacsó Mária, a Miskolci Törvényszék büntető ügyszakos bírája. E díj bronz fokozatát kapta Csunderlikné Czeber Tünde, az Ózdi Járásbíróság tisztviselője és Tóthné Radu Borbála, az Encsi Járásbíróság tisztviselője. 

Címzetes törvényszéki bírói címet kapott dr. Ivánné dr. Tóth Szilvia, a Szikszói Járásbíróság elnöke, dr. Kenyeres Gábor, a Miskolci Járásbíróság bírája és dr. Puskár József, a székhelyi járásbíróság elnöke. Főtanácsosi címet Gál Cecília Csillának, a törvényszék csoportvezető-helyettesének, míg tanácsosi címet Törökné Szabó Katalinnak, a Miskolci Járásbíróság irodavezetőjének adományoztak. 

A rendezvényen dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke, dr. Senyei György, az OBH elnöke, dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke és dr. Szabó Péter, az OBT elnöke köszöntötte a díjazottakat.

Ez is érdekelhet

Egyre nyáriasabbá válik az időjárás
MiskolcKörnyezet
Derült idővel indul a nap szerdán, de napközben is csak időnként zavarhatják meg gomolyfelhők a napsütést.
Javában zajlik az útfelújítás az Avason. Fotó: Osztie Tibor
Közlekedési információk Miskolcról szerda reggel
MiskolcKörnyezet
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása.
Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
Éjszakai fürdőzés az Ellipsumban
Csobbanj velünk a nyárba – kerti parti a strandon
MiskolcSzabadidőBulvár
Igazi strandkerti partira és éjszakai fürdőzésre várja az érdeklődőket Miskolctapolcán május 23-án szombaton, az Ellipsum Élmény és Strandfürdő.