Ugrás a tartalomra

Helyjegyet vezetnek be a Volánnál is

Létrehozva
Az ország- és vármegyebérletek, illetve az azokra épülő új tarifarendszer kialakításának következő lépéseként fokozatosan a buszjáratokon is bevezetik – a távolságtól független 300 forintos – egységes helyjegyet.

A MÁV hétfői közleményében azt írta, hogy így könnyebben áttekinthetővé és egységesebbé válik a tarifarendszer, ráadásul a legutóbbi frissítést követően, amikor a vasúttársaság okostelefon-alkalmazásába is beépítették az EMMA elnevezésű, egységes menetrendi kereső és útvonaltervező szolgáltatást, most a MÁV-applikációban is folytatódik a két szolgáltató integrációja: hétfőn elindult a Volán-járatokra érvényes új, választható helyfoglalási rendszer is.

Jelezték, hogy a helyjegy nemcsak a MÁV-applikációban váltható meg, hanem a jegy.mav.hu felületén, a vasúti és autóbuszos pénztárakban és a MÁV-START automatáiban is.

A digitális csatornákon – tehát a MÁV-mobilalkalmazásban vagy a jegy.mav.hu weboldalon – vásárolt helyjegy 5 százalékkal olcsóbban, mindössze 285 forintért érhető el.

Közölték azt is, hogy az új, egységes helyjegy először a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon, a következő lépcsőben pedig a vidéki városok között lesz igénybe vehető.

Az újításnak köszönhetően a helyjegyet vásárlók csúcsidőben, fokozott utasforgalom mellett is garantált ülőhelyen, kényelmesen utazhatnak – közölte a MÁV.

Ez is érdekelhet

Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.
Képgaléria
Patak utcai játszótér átadása
Átadták a megújult Patak utcai játszóteret
Miskolc
A Miskolci Belvárosi Kör összefogásának és a támogatók adományainak köszönhetően megújult a miskolci Patak utcai játszótér. A megújult játszóteret Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere vette át dr. Deák Csabától, a Miskolci Belvárosi Kör alapító tagjától és Soós Tibortól, a támogatók képviselőjétől.
Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.