Ugrás a tartalomra

Elbúcsúztak a nyártól a termelők

Létrehozva
Ezúttal is népszerű programnak bizonyult a Miskolci Termelői Nap, az Erzsébet tér – ahogy általában – megtelt érdeklődőkkel vasárnap.
Kép

Termelői napot tartottak vasárnap Miskolcon, az Erzsébet-téren. Ahogyan azt a rendszeres látogatók már jól tudják, minden hónap harmadik vasárnapjára szervezi meg a Miskolci Kulturális Központ a termelői vásárt, amely tematikus programokkal is kiegészül.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Füstölt kolbász illatába burkolózó méz-kóstolók, kézműves portékák és szezonális gyümölcsök fogadták a kilátogató érdeklődőket. Folytatás ősszel, egy hónap múlva, szeptember közepén.

Ez is érdekelhet

Gáláztak a negyedik negyedben
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B-s bajnokság, 6. forduló.
Megállóhely-visszahelyezések a Szentpéteri kapuban
Miskolc
Kedden visszahelyezik az Álmos utca és a Levente vezér utca mindkét irányú buszmegállót oda, ahol eredetileg is volt az útfelújítás előtt.
A jogász válaszol: Érvénytelen feltételek a végrendeletben
Miskolc
Miskolci levélírónk az iránt érdeklődött, hogy a nagybátyja azon végrendeleti kikötése, mi szerint csak akkor örökli ő a házat, ha nem veszi el jelenlegi barátnőjét feleségül, érvényes-e?
Jó ügyért tettek a miskolciak
MiskolcKultúra
Megvan az eredménye annak a kezdeményezésnek, ami múlt héten zajlott a helyi könyvtárakban. A Lapról hangra elnevezésű versenyen csaknem kétszáz felolvasást szerveztek meg a miskolciak.