Ugrás a tartalomra

Idősek világnapja a szépkorúak szemével

Létrehozva
A magyar társadalom jelentős része idősekből áll, ezért is fontos, hogy ne csak egy évben egyszer kapjanak megbecsülést.
Kép
A Harmónia Közösségi Vegyes Kar a B.-A.-Z. - NYÉSZ képviseletében a nyugdíjas Ki-Mit-Tudon / fotó: magánarchívum

Október az idősek hónapja, október 1-je pedig az idősek világnapja. Ez jó apropó arra, hogy hálát adjunk a szépkorúaknak mindazért, amit a fiatalabb generációért és a társadalomért tettek. Az ENSZ által 1990-ben bevezetett jeles nap emlékeztet rá, hogy mennyi kulturális értéket teremtenek a szépkorú közösségek. Közülük néhány miskolci idősklub vezetőjével beszélgettünk. 

Múltunk alapjait tették le

- Az idősek világnapja felhívja a figyelmet arra, hogy édesanyánknak, édesapánknak köszönhetjük az életünket és felmenőinknek a világunkat, a múltunkat, a gyökereinket. Fontos, hogy a szépkorúak átadják az értékrendjüket és szellemi tőkéjüket a következő generációnak – nyilatkozta portálunknak Szegedi Judit, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének (B.-A.-Z. - NYÉSZ) elnöke. 

Kép
Szegedi Judit, a B.-A.-Z. - NYÉSZ elnöke / Fotó: Osztie Tibor

- Magyarországon jellemző, hogy elöregedett a társadalom és sokszor az idősek képezik annak gerincét még ma is. Fontos, hogy egészségben, boldogságban, jólétben éljék meg ezt a szép kort. Szervezetünk ennek érdekében rekreációs és kulturált kikapcsolódást szolgáló rendezvényeket, programokat is szervez. Az idősek világnapja jegyében Ki-Mit-Tudon vettünk részt népdalköreinkkel, táncosainkkal és szavalóinkkal szeptember 27-től 29-ig Sátoraljaújhelyen a Rákóczi Hotelben a Nyugdíjasok Országos Szövetsége szervezésében. Október végén pedig a miskolci Szépkorúak Házába megyünk az idősek hónapjának zárórendezvényére – osztotta meg. 

Segítenek a nevelésben

- Az idősek hasznos részei a társadalomnak, hiszen gyakran a vezető pozícióban lévő emberek 60 év fölöttiek. Ezzel szemben az idősek megbecsülése sokszor nem érezhető, ami negatívan hat vissza a szépkorúak énképére. Úgy gondolom, a fiataloknak szükségük van az idősek tanácsaira. Saját családomban megtapasztaltam, hogy milyen jó, hogyha több generáció képviselői együtt tudnak élni és ez a társadalomban is így egészséges – mondta Greutter Zoltánné Anna, a Martinkertvárosi Nyugdíjas Klub vezetője, a miskolci Idősek Tanácsának tagja. 

Kép
Gerutter Zoltánné az idősek világnapján / Fotó: magánarchívum

- Klubunk tagjaival minden évben megünnepeljük az idősek világnapját és a zene világnapját is, amely szintén október 1-jére esik. Mivel klubnapjainkat hétfőnként, 14 órától tartjuk, ezért már szeptember 30-án kicsinosítottuk a klubhelyiségünket és megemlékeztünk a kettős világnapról. Az ünneplésünk még jövő hét hétfőn is folytatódik és a városrész egy ismert hegedűművészét hívjuk meg, akivel közös műsort adunk. Így a zene jegyében köszönthetjük majd tortával a tizennégy 80 év fölötti klubtagunkat, akik az összlétszám negyedét képezik – számolt be. 

Megérdemlik a tiszteletet

- A klubtagok és a szépkorúak szeretik az idősek világnapját, mert úgy érzik, hogy ilyenkor megtisztelik őket azzal, hogy köszöntést kapnak. Mindez ünnepibb jelleget kölcsönöz ennek a napnak. Éppen ezért mi minden évben betervezzük megtartását, ami idén október 8-án, 14 órakor lesz a József Attila Könyvtárban. A verses köszöntések után az Emődi Pincegazdák Dalárdája ad énekes, citerás műsort. Majd vendéglátással és közös énekléssel zárjuk az együttlétet – részletezte Szabóné Nagy Júlia, a Baross Gábor Nyugdíjas Klub vezetője. 

Kép
A Miskolci Baross Nyugdíjas Klub kulturális műsora / Fotó: Osztie Tibor

- Bár mi szívesen megünnepeljük magunkat minden évben, de hiányoljuk, hogy mások is megbecsüljenek bennünket. Ez a mindennapokban jelentkezik például a közlekedési eszközökön, vagy az ügyintézés során is. A mi időnkben még a családi nevelés része volt az idősek iránti tisztelet megtanítása – jelentette ki. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
"A hétszázát!" megelevenedett a múlt - történelmi emlékmenet Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
Nagy Lajos király születésnapjának 700. évfordulója tiszteletére, korabeli időutazásra hívták a miskolciakat a belvárosba, szombaton.
Először diadalmaskodtak a diósgyőri hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 11. forduló.
Az idősek kiberbiztonsága érdekében tartottak előadást a Városházán
MiskolcBűnügy
A digitális tér veszélyeiről tartott tájékoztató előadást szépkorúak számára, dr. Rosinger Irma Nóra szakügyvéd, péntek délután, a miskolci Polgármesteri Hivatal Közgyűlési termében. A téma iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés.
A közönség alakítja majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Hogyan vált Miskolc az 1956-os forradalom egyik legfontosabb vidéki központjává, és milyen emberi sorsok húzódtak meg a nagypolitikai események mögött? Dr. Kis József előadása kedden lesz.