Ugrás a tartalomra

Tisztújítást tartott az MSZP, készülnek az országgyűlési munkára

Létrehozva
Tisztújító kongresszuson választotta meg új elnökségét az MSZP szombaton.
Kép
Komjáthi Imre, az MSZP elnöke egy korábbi fórumon. Fotó: Juhász Ákos

 

A korábbi társelnöki rendszer helyett a párt visszatért az egyszemélyes elnöki vezetéshez, hogy „a közösség még hatékonyabban képviselhesse a baloldali értékeket” – fogalmazott szombaton kiadott közleményében a párt.

Komjáthi Imre régi-új elnök megbízatása két évre szól. Az is eldőlt, hogy az addig társelnökként dolgozó Kunhalmi Ágnes nem folytatja ebben a pozícióban. Az elnökhelyettes az eddigi alelnök, Korózs Lajos lett, Hiller Istvánt pedig ismét megválasztották a választmány elnökének.

Azt írták, hogy az új elnökség határozott célkitűzései között szerepel a párt megerősítése és megújulása, hogy „a közösség felkészülten vághasson neki” a 2026-os országgyűlési választásoknak.

Az MTI tájékoztatása szerint az MSZP frakcióra készül az országgyűlésben 2026-ban, és állításuk szerint ott lesznek majd a parlamentben. Az is kiderült, hogy egyelőre nem keresnek szövetségeseket, de már felvették a kapcsolatot különböző baloldali pártokkal és mozgalmakkal. Az új elnök a következő elnökségi ülésen olyan pártigazgatóra fog javaslatot tenni, aki nem politikus.

A júniusi, az MSZP számára katasztrofális önkormányzati választás után egyébként mind Komjáthi, mind Kunhalmi lemondott a posztjáról – jegyzi meg a Telex. Szeptember végén pedig úgy döntöttek, hogy az addigi két társelnökös felállásról visszatérnek az elnöki pozícióhoz.

Komjáthi Imre, az MSZP elnöke kijelentette: a párt már másnaptól kampányüzemmódba kapcsol, és megkezdi a felkészülést a következő országgyűlési választásokra.

A kongresszus döntése értelmében az MSZP új Országos Elnöksége az alábbiak szerint alakul:

Komjáthi Imre, elnök
Korózs Lajos, elnökhelyettes
Gurmai Zita, alelnök
Kis Andrea, alelnök
Gyuris Dávid, elnökségi tag
Hajmási Judit, elnökségi tag
Hiszékeny Dezső, elnökségi tag
Korózs Benjamin, elnökségi tag
Márton Roland, elnökségi tag
Pusztai Patrik, elnökségi tag

Hiller István, az MSZP Választmány Elnöke
Harangozó Tamás, az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság Elnöke.

Ez is érdekelhet

baleset Csermőkei út_google maps
Súlyos baleset Miskolcon – a rendőrség a lakosság segítségét kéri
MiskolcBaleset
Ismeretlen elkövető olajszármazékkal szennyezte be az úttestet Miskolcon, a Csermőkei úton, amelyen egy közlekedő autó megcsúszott és felborult. A rendőrség a lakosság segítségét kéri az eset körülményeinek tisztázásához.
Képgaléria
Termés báb kiállítás a Fazekasban
Baglyok, rókák, medvék és kakasok lepték el a Fazekast: újra megnyílt a termésbáb kiállítás
MiskolcOktatásKultúraÉletmódSzabadidőKörnyezet
Minden évben nagy sikert arat, idén sem marad el. Ismét megnyílt a termésbáb kiállítás a miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zsibongójában.
Hogy megmaradjanak a kenyérillatú emlékek
Miskolc
Október 16-án ünneplik a kenyér világnapját. Miskolcon ez alkalommal a két és fél évvel ezelőtt elhunyt, elismert miskolci alkotó, Csorba Piroska szellemi örökségéről is szó lesz majd.
Képgaléria
Herman Ottó
Herman Ottó is szót kért a miskolci kiállítás megnyitóján: a papszeri épület is szóba került
MiskolcKultúraSzabadidő
Két kiállítás is megnyílt csütörtökön a Herman Ottó Múzeumban, amelyek a polihisztor tudós életművét és Miskolchoz fűződő kapcsolatát mutatják be. A megnyitó különleges vendége maga Herman Ottó volt.