Ugrás a tartalomra

Több mint harminc év után akasztotta szögre a kormányt

Létrehozva
Cservenyák Csabának mindig az utasok szolgálata volt a legfontosabb.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Rendőri kísérettel érkezett az Avas kilátó végállomásra kedden délután az egyik 32-es járat. A rendhagyó felvezetés is része volt Cservenyák Csaba búcsúztatásának, melyet a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. szervezett abból az alkalomból, hogy az autóbuszvezető több mint harminc év szolgálat után nyugdíjba vonult. A busz ablakában pedig tábla jelezte: a mai a vezető utolsó munkanapja.

Kép
Cservenyák Csaba

Az autóbuszvezető lapunknak elmondta, bár nagyon jól esett számára a búcsúztatás, vegyes érzelmek kavarognak benne. „Az ember harminc évig készül arra, hogy egyszer majd nyugdíjba megy. Rádöbbenni arra, hogy többé valószínűleg már nem fogok buszt vezetni az MVK-nál, nem fogok találkozni az utasaimmal, törzsutasaimmal nehéz volt, hiszen mindig sikerült kapcsolatot teremteni velük, segíteni nekik. Remélem mindenki jól érezte magát a járataimon utazásai során” – mondta el.

Kép

Több mint három évtizedes pályafutása során rengeteg járaton megfordult és minden létező (és már nem létező) MVK-s végállomáson teljesített szolgálatot. Leginkább az Avas kilátó végállomáshoz húzza a szíve, itt töltötte el ugyanis talán a legtöbb időt, az utóbbi kilenc évben legtöbbször a 31-es járaton találkozhatott vele az utazóközönség. Kérdésünkre elmondta, a buszvezetés mellett legalább annyira fontos volt számára az utasok szolgálata. 

Kép

– Amikor az ember buszvezető lesz, természetesen örül annak, hogy nagy járművet vezethet. Egy idő után azonban mindenki rájön, hogy ha pusztán ennyi fogja meg ebben a munkában, akkor ő nem más, csak egy gépkezelő. Számomra mindig nagyon fontos volt az utasok szolgálata, legyen az jegyértékesítés, kezelés, utastájékoztatás. Szívesen adtam segítséget bárkinek, aki hozzám fordult például azzal, melyik járatra kell átszállnia úticélja eléréséhez – tette hozzá. 

Kép

Cservenyák Csaba 1992 óta dolgozik az MVK-nál, nemcsak mint autóbuszvezető, hanem mint járművezetők százainak oktatója is, példát mutatva szakmai alázatból és emberségből. A cég által kiadott méltatásból kiderül, a Csaba által általa vezetett edukációs programok révén gyermekek százainak tanította meg a biztonságos közlekedés és a közösségi közlekedés szabályait.

Kép

Életútja során számos szakmai elismerésben részesült, 2021-ben balesetmentes közlekedéséért emléklapot kapott, 2022-ben 30 éves munkaviszonyáért elismerésben részesült, tavaly pedig átvehette az MVK legmagasabb elismerését, a Meszléri Zoltán díjat. Emellett tavaly és idén is sikerrel szerepelt a Közúti Utaskapcsolati Dolgozók Országos Versenyén, ahol kollégáival 3., majd 2. helyezést értek el.

Ez is érdekelhet

Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.
Képgaléria
Patak utcai játszótér átadása
Átadták a megújult Patak utcai játszóteret
Miskolc
A Miskolci Belvárosi Kör összefogásának és a támogatók adományainak köszönhetően megújult a miskolci Patak utcai játszótér. A megújult játszóteret Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere vette át dr. Deák Csabától, a Miskolci Belvárosi Kör alapító tagjától és Soós Tibortól, a támogatók képviselőjétől.
Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.