Ugrás a tartalomra

Úgy néz ki, nem kell majd fizetni a kutya- és kerékpárszállításért a fővárosban

Létrehozva
Egy javaslat ingyenessé tenné a kutya- és kerékpárszállítást a fővárosi közösségi közlekedés járművein.

A március 1-jén életbe lépett agglomerációs megállapodással összhangban, 2025 elején egyszerűsödhet a budapesti tömegközlekedés jegykínálata, a BKK ugyanis a használati szokások feltérképezése után több jegytípus kivezetését is tervezi.

Ennek lesz része a kutya-, illetve kerékpárjegy megszüntetése, ami nyomán – az utas által megvásárolt, érvényes bérlet használata mellett – ingyenessé válik utasonként egy kutya, illetve egy kerékpár szállítása a vonatkozó utazási szabályok betartása mellett – írja a Vezess.hu.

Megnéztük, Miskolcon milyen szabályok szerint utazhat velünk kisállat, illetve, ha például egy defekt miatt villamosra kell pattannunk, akkor mit tehetünk.

Nos, a személyszállítás díja mellett a kerékpárszállításért is díjat kell fizetni – olvasható az MVK Zrt. oldalán.

Itt azt is írják, hogy egy utas egy kerékpárt szállíthat, amelyhez külön egy kerékpáros napijegy megvásárlása és érvényesítése szükséges. A kerékpáros napijegy (430 forint) kizárólag elővételben vásárolható meg, a jegy érvényesítésének időpontjától 24 óráig érvényes a villamos vonalak teljes hosszán, a villamos járműveken felhasználva.

Amennyiben az utas nem rendelkezik elővételben váltott kerékpáros napijeggyel a kerékpár szállításához, a járművezetőnél válthat jegyet. Ebben az esetben a megváltott jegyre – mivel az nem kerékpáros napijegy – a 24 órás érvényességi idő nem alkalmazható. A járművezetőnél váltott jegy egy utazásra érvényes.

Az MVK rendelkezik a kisállatok szállításáról is. Ennek kapcsán azt írták, hogy „élő állat a kézipoggyász méretét meg nem haladó, állatok szállítására alkalmas zárt szállítóeszközben szállítható”, magyarán ingyenesen utazhat.

A kutya zárt szállítóeszköz nélkül, szájkosárral és pórázon vezetve ellenben csak díjfizetés ellenében szállítható (a vonaljegy elővételben 430 forint), amennyiben az utas tehát nem kézipoggyásznak megfelelő szállítóeszközben szállítja a kutyát. Vásárolhatunk ún. hóközi kutya kombinált bérletet is, ennek összege 2700 forint.

(Külső képünk a 2023-as eljutási versenyen készült, fotó: Mocsári László)

 

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.