Ugrás a tartalomra

Nagy-Miskolc atyjára emlékeztek

Létrehozva
Szentpáli István 1924. október 29-én, tehát éppen száz éve hunyt el, rá emlékeztek kedden koszorúzással és egy kötetlen eszmecserével.

Preview Image
Szentpáli István halálának századik évfordulójára emlékeztek - Mocsári László képgalériája

A száz éve meghalt Szentpáli Istvánra, Miskolc korábbi polgármesterére emlékezett kedden délután a Miskolc utcáin lokálpatrióta közösség. A SZENTPÁLI100 című megemlékezés október 29-én, délután fél öttől a Deszkatemetőben kezdődött, ahol koszorúzást és gyertyagyújtást követően Jacsó Pál ügyvéd, költő tisztelgett a néhai polgármester előtt, majd Miskolc képviseletében Tóth-Szántai József polgármester helyezte el az emlékezés koszorúját.

Ezt követően a Grizzybe várják a szervezők az érdeklődőket a Szentpáli István szellemi öröksége című eszmecserére, melyen Reiman Zoltán, blogger, amatőr helytörténész és Kováts Ágoston, a Miskolc utcáin szerkesztője emlékezett a „nyugat-európai ízlésű úr” halálának századik évfordulójára.

Kép
Jacsó Pál - Fotók: Mocsári László

Reiman Zoltán az eseményen felidézte, Szentpáli István volt Nagy-Miskolc atyja ezért gondolták fontosnak, hogy hagyományteremtő célzattal életrehívják a koszorúzást és beszélgetést is magában foglaló megemlékezést.

– Bár egy nagyformátumú politikus volt, a halálának az ideje mégsem egyértelmű. A legtöbb helyen október 30-át jelölik meg, de újságcikkek és feljegyzések alapján kideríthető, hogy valóban október 29-én hunyt el. Érdekesség még, hogy a születése körül is vannak bonyodalmak, igaz, ott a helyszín nem egyértelmű. Thurzó Nagy László monográfiájában ugyanis az áll, hogy Halmajon született, de ez nem így van, hiszen Halmiban, Erdélyben látta meg a napvilágot – kezdte.

Abban viszont mindenki egyetért, hogy nagyon fontos pillére volt Miskolc történetének. Szentpáli István 1890 és 1902 között elnöke Kereskedelmi és Iparkamarának. Háromszor választották újra polgármesternek: szolgálatát két ciklusban látta el 1902 decembere és 1912 márciusa, majd 1917 októbere és 1922 márciusa között. Országgyűlési képviselőként 1912 és 1917 között, majd 1922-től haláláig szolgálta szűkebb pátriánkat.

Kép
Reiman Zoltán és Kováts Ágoston

Kováts Ágoston hozzátette, a Miskolc utcáin lokálpatrióta közösség azért tartotta fontosnak azt, hogy Szentpáli István ismét nagyobb figyelmet kapjon, mert munkássága jó példa lehet a mának is. „Abban szerintem nem nagyon van vita a helyiek között, hogy Miskolc bajban van. Hisszük, hogy ilyenkor olyan életutak, olyan példákhoz kell visszanyúlni, akik már bizonyítottak. Márpedig Szentpáli István élete ilyen, túlmutat önmagán. Azon túl, hogy Nagy-Miskolc a nevéhez köthető, nagyon fontos vele kapcsolatban az is, hogy ő hajtotta végre az első jelentős iparfejlesztést a városban. Véleményünk szerint a várospolitikában sok minden újra kellene gondolni és az iparpolitika az egy olyan jelentős városfejlesztési stratégiát jelenthet majd a jövőben, amelyhez Szentpáli István életútja mindenképpen muníciót szolgáltat” – mondta.

A beszélgetésre sokan voltak kíváncsiak, köztük Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere, és a Miskolc utcáin lokálpatrióta közösség tagjai is.

Kép
Matiscsák Éva

A közösségről
A Miskolc utcáin lokálpatrióta közösség 2020 szeptemberében Kováts Ágoston kezdeményezésére indult, olyan miskolciakkal, akik érdeklődtek Miskolc múltja iránt, és akik a jelen kihívásaira is keresik a válaszokat. Ágoston elmondása szerint a Miskolc utcáin Facebook oldal egy olyan platformot, lehetőséget teremtett ahol bárki kifejthette a miskolciak előtt véleményét, gondolatait, melyek foglalkoztatják őket Miskolc vonatkozásában. A közösség az elmúlt években folyamatosan fejlődött, tevékenységük bővült: több kiadványt is megjelentettek, jelenleg is három kiadvány megjelentetését készítik elő, ezek még az idén elérhetővé válnak mindenkinek. Szeretnénk felhívni a figyelmet miskolciakat foglalkoztató problémákra, de úgy, hogy azokra valamilyen megoldási javaslatot is nyújtunk. Emellett lokálpatriótaként szeretünk egyszerű, a várossal kapcsolatos benyomásokról, életérzésekről is írni, olyanokról, melyek miskolciságunkat kifejezi” – tette hozzá.  
 

Ez is érdekelhet

Petíció indult a papszeri öregmúzeum megmentéséért
Miskolc
Fedor Vilmos, a Szinva Örökség Napok alapítója, Miskolc díszpolgára a csütörtöki közgyűlés kezdete előtt kért szót, hogy bemutassa a „Mentsük meg a papszeri öregmúzeumot!” elnevezésű kezdeményezést. Felszólalásában Miskolc egyik legjelentősebb műemlékének megmentéséhez kért támogatást.
Képgaléria
Fehér bot világnapja a Szentpáliban
Szemkötőt kaptak a jövő pincérei – különleges órát tartottak a Szentpáliban
MiskolcÉletmódEgészség
A Fehér Bot Nemzetközi Világnapja alkalmából a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány munkatársai meglátogatták a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolát. A 11. évfolyamos pincér tanulóknak való gyakorlatokat mutattak be, emellett kipróbálták, hogy milyen vakon közlekedni.
Decembertől közvetlen München–Miskolc járatot indít az osztrák vasúti társaság
MiskolcVilág
Az osztrák állami vasúttársaság, az ÖBB szerdai tájékoztatása szerint a decemberi menetrendváltástól, vagyis december 13-tól Railjet vonatok közlekednek majd München és Miskolc között - adta hírül a Telex, a Public Transport Fan Facebook-oldal bejegyzése alapján.
Kétszer is összecsapnak a Macik és a Bikák
MiskolcSport
Jégkorong: pénteken és vasárnap egyaránt a sereghajtóval találkoznak a piros-fehérek.