Ugrás a tartalomra

Napokon belül megkezdődik az Avalon társasházának építése

Létrehozva
Elsőre a korábban vendéglátóhelynek is otthont adó favázú épület bontását végzik el, a kavicsos parkoló egy része november 10-éig még használható.
Kép
Eltűnik a kultikus, de mára igen csak romos épület. Fotó: Mocsári László

A Grizzly Music Pub régi épületének bontásával napokon belül megkezdődik az Avalon, a Szent István térre tervezett társasházának kivitelezése – mondta el szerkesztőségünk megkeresésére az Avalon Center Kft. ügyvezetője. Tóth Róbert kiemelte, a kavicsos parkoló, most még nem lezárt része november 10-éig használható, ezt követően a teljes területet elkerítik. 

– Megkötöttük a szerződést a generálkivitelezővel, ami egy újabb mérföldkő, ezután kezdődött meg a telekhatár mentén a kordonozás. Vannak már dátumok is, most már el tudjuk mondani, hogy a projekt elindult és 2026 második negyedévére kell elkészülnie – részletezte. 

Tóth Róbert felidézte, olyan 90 lakásos társasház komplexum épül, aminek aljában kiszolgáló egységek, kávézó, esetleg üzletek lesznek majd. „, Illetve amiről már többször beszéltünk, az épületeket nagyon nagyvonalú térfelhasználási megoldásokkal úgy alakítottuk ki, hogy a jelenlegi kavicsos parkoló helyén létrehozunk egy passzázst a Szent István és az Erzsébet terek között, valamint itt egy teresedés is kialakul, melyet a városlakók a nap huszonnégy órájában használhatnak. Emellett figyeltünk arra is, hogy a hátsó homlokzattal ide néző társasház és az Erzsébet fürdő épületének erre néző homlokzata se tűnjön el” – mondta. 


Az építkezés tehát körülbelül másfél évig fog tartani. Az ügyvezető szerint ebből az első néhány hónaphoz kérik majd a lakosság legtöbb türelmét, hiszen a száz férőhelyes mélygarázs kialakításához jelentős mennyiségű földet kell majd elszállítani.  


– Gyanítjuk, hogy itt az Erzsébet fürdő egykori medencéinek, épületének alapjait is meg fogjuk találni, természetesen ezeket is elbontjuk. Ezután el fog készülni körülbelül nyolc-tíz hónap alatt készülhet majd el a ház vázszerkezete. Ebben is kérünk majd még egy kicsi türelmet a városlakóktól, mert itt van a nagytömegű betonozás, illetve fel fog állni kettő darab toronydaru a területre, és azért próbálunk minél gyorsabban, minél hatékonyabban dolgozni, hogy minél kevésbé terheljük meg a miskolciakat – tette hozzá. 

Kép

Amint megtudtuk, a Szent István tér 1. szám alatt felépülő új komplexum a Number 1 Residence nevet kapja a keresztségben, fűtésére geotermikus energiát is fel fognak használni. 

Kép
A parkoló még néhány napig használható. Fotó Juhász Ákos

Ahogyan arról többször írtunk, a miskolciak által évek óta csak kavicsos parkolóként nevezett terület rendezésének sorsa évtizedek óta húzódik. A területen korábban hotel építését is tervezte egy másik társaság, az Avalon a telket még hosszú évekkel ezelőtt vásárolta meg az Avalon, és először egy irodaházat terveztek ide, ám ennek létesítéséről, hosszan egyeztetés után városvezetéssel és a helyi lakosokkal, elálltak (irodaházat végül a Zsigmondy utcán, a régi Északterv-székház helyén alakították ki). Ezt követően a várossal együttműködve született meg koncepció, melynek mentén megindulhat a kivitelezés. 

Ez is érdekelhet

Országos turisztikai versenyt rendezett az évfordulós Berzeviczy technikum
MiskolcOktatás
A „Turizmus 30” jubileumi programsorozat méltó lezárása volt a verseny. A rendezvénysorozattal az intézmény három évtizedes turisztikai képzését ünnepelték.
Élénkül az albérletpiac, Miskolcon még mindig az olcsóbb városok közé tartozik
MiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Országosan is emelkedtek az albérletárak az elmúlt időszakban, és a tendencia Miskolcon is érezhető, ugyanakkor a város továbbra is az alacsonyabb árkategóriába tartozik más településekhez képest.
Több száz diák ismerkedett a vegyipari pályákkal Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Idén is több száz általános és középiskolás diák érkezett a vármegye különböző településeiről a Vegyipari Pályaorientációs Napra, amelyet immár nyolcadik alkalommal rendezett meg a Miskolci Egyetem. Az esemény célja ezúttal is az volt, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a vegyipari képzéseket és a továbbtanulási lehetőségeket.
Sáfrány Péter szombaton küzd a kaukázusi országban. Fotó: magánarchívum
Rajt Tbilisziben: Sáfrány Péter szombaton küzd a kaukázusi országban
MiskolcSport
Grúzia fővárosában csütörtök reggel megkezdődött a cselgáncs Európa-bajnokság, amely vasárnapig tart.