Ugrás a tartalomra

Martinkertvárosba ért az őszi nagytakarítás

Létrehozva
A városrészt is kitakarítják.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A 2-es számú választókerületben, egészen pontosan a Csokonai Vitéz Mihály utcában, a Templom téren, valamint az Alföldi-Latorca utca által határolt játszótér környezetében dolgoztak a Városgazda munkatársai.

Mint azt a választókerület önkormányzati képviselőjétől, Czinkné Sztán Anikótól megtudtuk, már reggel fél 7-kor megkezdték a munkát; bokrokat, fákat metszettek, összehúzták a lehullott lombtakarót, megtisztították az út menti padkákat, hogy az esővíz lefolyhasson. Kigyomlálták továbbá az ecetfákat és gazokat a csatornákból.

Megtudtuk azt is, hogy szerdán visszatérnek még egy-egy helyszínre. A választókerület másik részén, Szirmán pedig november 18-án, tehát jövő hétfőn, az őszi nagytakarítás fináléjában dolgoznak majd a Városgazda munkatársai.

Kép

Az őszi nagytakarítás ezeken a területeken folytatódik:

November 12-13., kedd-szerda
Görömböly és Hejőcsaba (4. vk. Berencsy Sándor Máté)
Helyszín: Görömbölyi Művelődési ház és környéke, Szolártsik tér, Futó utca, Szalag utca)

November 13-14., szerda-csütörtök
Komlóstető (14. vk. Bajusz Gábor)
Helyszín: Komlóstetői Általános Iskola és környéke, Ládi telep út ér környéke

November 14., csütörtök
Lillafüred (18. vk. Bodor Márk)
Helyszín: lillafüredi parkolótól a Palotaszálló felé a park területe, Fazola sétány, Lillafüredi függőkert

November 15., péntek
Vasgyár (17. vk. Hojnyák Dávid)
Helyszín: Ógyár tér és környéke, Irma utca és Kerpely Antal utcai buszmegállók környéke (Diósgyőri Ipari Park)

November 18., hétfő
Szirma (2. vk. Czinkné Sztán Anikó, 3. vk. Barta Gábor)
Helyszín: Szirma (Miskolci utca, Nagy László utca és Fáskert u. közötti játszótér)

November 19., kedd
Pereces (15. vk. Pakusza Zoltán)
Helyszín: Perecesi buszmegállók és környéke, Erenyő u, Bollóalja u., Perecesi Pihenőpark).

Ez is érdekelhet

A „hídszerepre” a legbüszkébbek, amellyel összekötik a segíteni akarókat a rászorulókkal
Miskolc
A Civilek támogatásáért díjat adományozta Miskolc városa a Supersum Közhasznú Alapítványnak, amelynek vezetője szerint minden elismerés fontos visszajelzés a munkájukról, de különösen az, amit a miskolci közösségtől kapnak.
Ötödik lett Lengyelországban
MiskolcSport
Cselgáncs: ifjúsági Európa-kupa, Bielsko-Biala.
Újabb nemzetközi szereplés vár a 34 éve alapított ELTE Best Dance Company-re
MiskolcSzabadidő
Az ELTE Best Dance Company táncosai ismét bebizonyították, hogy a miskolci műhely hosszú évek óta a hazai és nemzetközi táncélet egyik meghatározó szereplője.
Risztov Éva kezébe veszi a miskolci szemétszállítást
MiskolcSportKörnyezetBulvár
Az olimpiai bajnok úszó különleges akcióra készül Miskolcon, szerda hajnalban.