Ugrás a tartalomra

Pénteken indul az új téli szezon a Magyar Közútnál is

Létrehozva
A Magyar Közút november 10-én már téli munkarendre állt át, így csütörtök estétől 12 órás váltott műszakokban fogja végezni a megelőző sószórási, majd pénteken a hóeltakarítási munkákat is az állami kezelésű utakon.
Kép
Indulnak a kókotrók / Fotók: Magyar Közút

Az előrejelzések alapján november 22-én, pénteken érkezik a 2024-2025-ös téli szezon első havazása. A közútkezelő azt kéri a közlekedőktől, hogy csak téli gumival felszerelt autókkal induljanak el a havazásban érintett területeken és vezessenek lassabban, óvatosabban - írja közleményében a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Északon várható havazás
 
Az előrejelzések alapján a Szombathely-Debrecen vonaltól északra lévő területeken várható számottevő havazás. Az előzetes radarképek szerint éjféltől a nyugati vármegyékbe érkezik meg elsőként a havazás és utána szinte villámgyorsan át is vonul az országon, kora délutánra már minden területen elállhat a havazás. A legtöbb friss, nagyobb vízmennyiségű hó Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar vármegye északi területein várható - foglalták össze. 
 
Előzetes munkálatok
 
Az elmúlt évtizedek gyakorlatának megfelelően november 10-én téli munkarendre váltott a Közút, így 0-24 órában, 12 órás váltott műszakokban dolgoznak a szakemberek a téli hónapokban.
Feltöltötték a sótárolókat, így országosan, kezdőkészleten 110 ezer tonna só és 2,5 millió liter kálcium-klorid oldat áll rendelkezésre, ami egy átlagos télre elegendő mennyiséget jelent. Ezeket a készleteket, ahogy fogynak, úgy folyamatosan pótolja a közútkezelő.

Kép
Felkészült a pénteki havazásra a közútkezelő

Már a hét elején elkezdték felszerelni az összes bevethető munkagépre a hóekéket és a sószóró adaptereket, emellett az érintett területeken a bérelhető gépeket biztosító alvállalkozókat is készenlétbe állították.
Csütörtök estétől, még a havazás előtt a havazásban várhatóan érintett területeken előre kijuttatnak útszóró sót vagy kálcium-klorid oldatot.

Hóeltakarítást is végeznek

Ahogy megérkezik a havazás és a friss hó a burkolaton eléri a 3-5 centimétert, onnantól a sószórás mellett a hóekézési munkák is beindulnak. A folyamatos havazás miatt egy-egy útszakaszra többször is visszatérnek majd, mindaddig, amíg a havazás nem áll el és szükséges a hóekézés, tehát a munkának akkor van vége, ha már újra fekete lesz a burkolat.
Meghatározott köröket futnak a közutas gépek: első körben a gyorsforgalmi-, majd a fő-, végül a mellék- és bekötőutakon végzik el a beavatkozásokat. Tehát első körben a forgalmasabb utakra jutnak el.
Az országos, 31 ezer kilométeres közúthálózatra és azon keresztül mintegy 3200 településen átvezető útra összesen 80 telephelyről rajzanak ki a munkagépek. Így érthető módon nem lesznek ott egyszerre minden autós előtt, de attól még folyamatosan dolgoznak, folyamatosan mozgásban lesznek és minden szükséges munkát elvégeznek, amíg az indokolt lesz. Amíg intenzíven havazik, még a folyamatos munkavégzés mellett sem lesz mindenhol száraz és fekete a burkolat - sorolja a közlemény.

A Magyar Közút a településeket összekötő fő- és mellékutakat (és azok települések átvezető szakaszait) és néhány autóutat, azaz 31 ezer kilométernyi szakaszt üzemeltet. Az autópályákért koncessziós társaságok felelnek, míg több mint 140 ezer kilométernyi belterületi út az önkormányzatokhoz tartozik.

Kérések a közlekedőkhöz
 
Ha még nem tették meg, akkor a nyári gumijukat cseréljék le megfelelő állapotú téli gumira! Csak azzal felszerelt autóval induljanak el a havazásban érintett területeken!
A szokásosnál is vezessenek óvatosabban, körültekintően, számoljanak hosszabb féktávokkal, rosszabb tapadással!
Utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak a várható időjárásról a Met.hu, illetve az aktuális közlekedési helyzetről, útviszonyokról, ezt a Útinform.hu oldalon keresztül tehetik meg a legkönnyebben, ahol kora reggeltől késő estig néhány óránként országos összesítést is publikálnak az aktuális helyzetről a szakemberek - javasolja a Magyar Közút. 

 

Ez is érdekelhet

Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.
Képgaléria
Patak utcai játszótér átadása
Átadták a megújult Patak utcai játszóteret
Miskolc
A Miskolci Belvárosi Kör összefogásának és a támogatók adományainak köszönhetően megújult a miskolci Patak utcai játszótér. A megújult játszóteret Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere vette át dr. Deák Csabától, a Miskolci Belvárosi Kör alapító tagjától és Soós Tibortól, a támogatók képviselőjétől.
Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.