Ugrás a tartalomra

Itt a tél első ónos esője, a Magyar Közút figyelmeztetést adott ki

Létrehozva
Szombaton főleg a déli megyékben kell fokozottabban figyelni az ónos eső miatt csúszós utakon.
Kép
Könnyen baleset lehet a vége a síkos utakon, járdákon. Minap-archív fotó: Juhász Ákos

Túlnyomóan borult lesz az ég szombaton, vegyes halmazállapotú csapadék érkezik, ami napközben kelet, északkelet felé vonul, majd este elhagyja az országot. Délen inkább eső lehet a fő csapadékforma, de délnyugaton, délen (nagyobb eséllyel a Mecsekben és Bács-Kiskun megye déli részén) néhol átmeneti ónos eső is előfordulhat, míg északabbra havazás valószínű. Síkvidéken inkább csak vékony, néhány cm-es olvadozó hóréteg alakulhat ki. A déli, délkeleti szél csupán északnyugaton lehet olykor élénk, erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul, a fagypont alatti csúcsértékekre az Északi-középhegység térségében lehet számítani. Késő este -2, +3 fok között alakul a hőmérséklet – írta szombat reggeli előrejelzésében a HungaroMet.

Az ónos eső veszélyére már pénteki közleményében figyelmeztetett a Magyar Közút. Mint írták, a 2024-2025-ös téli szezonban ez az első nagyobb, több vármegyét is érintő ilyen jellegű időjárási körülmény, ezért arra hívták fel a figyelmet, hogy csak az induljon útnak az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téli gumival van felszerelve a járműve.

– A közútkezelő, ahol lehet, ott megelőző sószórást végez, de ónos eső idején, ha folyamatosan hullik ez a csapadékforma, akkor azt az eső lemoshatja, így hatékonyan csak annak elállta után tudnak beavatkozni a szakemberek – tudatták.

Ahogy a mellékelt térképen is látható, főleg az ország déli járásaiban adtak riasztást ónos eső veszélye miatt.

Kép

Mindenesetre kérik a közlekedőket, hogy akár havazásban, akár az ónos esővel érintett területeken indulnának útnak, előbb tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról és forgalmi helyzetről. Az alapján tervezzék meg utazásukat és a szükséges információk birtokában keljenek útra. Az aktuális útinformációkról a legkönnyebben a www.utinform.hu oldalon keresztül tájékozódhatnak a közlekedők, ahol kora reggeltől késő estig országos összefoglalókat publikálnak az út- és látási viszonyokról Magyar Közút Útinform szolgálatának munkatársai.

A gyorsforgalmi utakon kelet-nyugat irányban várhatóan a hétvégén a szokásosnál nagyobb mennyiségű jármű lesz az ünnepi időszak miatt, így a telítettebb sávok miatt érdemes fokozott óvatossággal, kellő követési távolságot tartva közlekednie majd az autósoknak.

 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk a legfrissebb közlekedési információkat Miskolcon
Miskolc
Pénteken is több útszakaszon kell forgalomkorlátozásra számítani Miskolcon.
25 éve a Miskolci Egyetemen – jubileumot ünnepel az Egészségtudományi Kar
MiskolcOktatás
Szakmai konferenciával, megemlékezésekkel és hagyományőrző eseményekkel ünnepelte negyedszázados jubileumát a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara. Az egy napon át tartó eseménysorozat nemcsak a miskolci felsőfokú egészségtudományi képzés elmúlt huszonöt évének mérföldköveit foglalta keretbe, hanem az észak-magyarországi régió egészségügyi és védőnőképzésének múltja előtt is tisztelgett.
Egy nap alatt több mint 500 üzleti tárgyalás a BOKIK-ban
MiskolcGazdaság
Több mint 200 szakember vett részt az Észak-magyarországi Beszállítói Fórumon, amelynek keretében 11 meghatározó vállalat képviselőivel tárgyalhatnak a kis- és középvállalkozások. A rendezvénynek október 14-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) miskolci székháza adott otthont.
Két érem a háromtusa országos bajnokságról
MiskolcSport
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két növendéke is dobogóra állhatott.