Ugrás a tartalomra

Letartóztatásban a szomolyai gyújtogató

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki rágyújtotta a házat három ismerősére.

A nyomozás adatai szerint december 15. napján a gyanúsított együtt italozott a barátnőjével és másik két személlyel egy szomolyai családi házban. A délelőtti órákban vélt vagy valós - pontosabban meg nem határozható okból - a gyanúsított megharagudott a társaság többi tagjára, ezért elhagyta az ingatlant, de közben megfenyegette őket, hogy rájuk gyújtja a házat. A gyanúsított ezt követően - jelenleg ismeretlen módon - tüzet gyújtott a házban, belenyugodva abba, hogy a tűz a bent lévő személyek életét kiolthatja, majd távozott a helyszínről. 
 
A tűz a házban tovább terjedt, nagy mennyiségű füst keletkezett. A házban lévőket a rendőrség és a katasztrófavédelem helyszínre érkező tagjai mentették ki. A ház szinte teljesen kiégett, tetőszerkezete is jelentős részben leégett. 

A gyanúsított cselekménye folytán két férfi 8 napon belül gyógyuló, kisebb égési és füstmérgezés okozta sérüléseket, míg egy nő 8 napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett el. 
 
A gyanúsított cselekménye alkalmas több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének  megállapítására - tájékoztatta lapunkat az ügyben a Miskolci Törvényszék.

A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedően magas büntetési tételre figyelemmel, amely 10 évtől 20 évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés, valamint a gyanúsított személyi, vagyoni körülményei alapján megalapozottan feltehető, hogy a hatóság elől megszökne, elrejtőzne. A cselekmény jellege, érzelmi motiváltsága alapján pedig fennáll a veszélye, hogy ismét szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el a sértettek sérelmére, esetleg a kísérleti szakban maradt bűncselekményt megpróbálná befejezni.

A bíróság mindezek alapján egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását - közölték.

A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbeztek.

Címképünk illusztráció

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.