Ugrás a tartalomra

Bizonytalan kilátások – tartós, sűrű ködre figyelmeztet a meteorológia

Létrehozva
Csökken a látótávolság.
Kép

Folytatódik délnyugat felől a felhőzet felszakadozása, csökkenése, a nap is egyre többfelé kisüthet. Az Északi-középhegység tágabb térségében viszont egész nap rétegfelhőzetre és rossz látási viszonyokra számíthatunk.

A meteorológiai szolgálat ennek megfelelően – ahogy az a fenti térképen is látható – több vármegyére, köztük Borsodra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a tartós, sűrű köd miatt.

Késő délutántól észak felől egyre vastagabb frontfelhőzet érkezik fölénk, amelyből este, késő este már az ország egyre több pontján előfordulhat csapadék, zömmel eső. Nagy területen megerősödik, délnyugaton átmenetileg viharossá is fokozódik a délnyugati szél. A csúcsérték általában 5 és 10 fok között várható, de a Dráva mentén akár 11, 13 fok is lehet, míg északkeleten csupán -1, +4 fok valószínű. Késő este -1, +8 fok közötti értékeket mérhetnek – írja hétfő reggeli előrejelzésében a HungaroMet.

Miskolc egész térségében megfelelő és jó a levegő minősége a pmmonitoring.hu oldal tanulsága szerint.

 

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.