Ugrás a tartalomra

Véghajrá: fontos határidőhöz ért a katabevallás

Létrehozva
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2024-ben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható.

Idén több mint 130 ezer vállalkozótól várja a katabevallást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A gyakorlatban az érintetteknek a 24KATA jelű űrlapon a tavaly elért bevételükről nyilatkoznak, illetve ezen kell bevallani a 40 százalékos különadót is annak, aki túllépte a rá vonatkozó bevételi értékhatárt.

Továbbra is az ONYA kínálja a legegyszerűbb megoldást a nyilatkozatra: használatához nincs szükség külön segédprogramra, így könnyedén, pár kattintással beküldhetők a dokumentumok – tájékoztatta lapunkat a NAV.

Közleményükben kiemelték: a kitöltés is gyors és hatékony, ugyanis – az elektronikus azonosítás után – az alkalmazás automatikusan betölti a NAV által ismert adatokat, a felhasználónak már csak az új információkat kell beírni.

A felület elérhető mobilon és tableten is, ráadásul nyomtatásra és irattárolásra sincs szükség, a program a felhőben tárolja az adatokat.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.