Ugrás a tartalomra

Erre figyeljen, ha vasárnap villamossal utazna

Létrehozva
A régiségvásár miatt a Tiszai és a Malomszög között villamospótlók járnak majd.
Kép
Így néz ki egy MVK-s villamospótló. Fotó: Juhász Ákos

Ha hónap első vasárnapja, akkor régiségvásár, ha régiségvásár, akkor változik a villamosközlekedés. Az MVK Zrt. közleményben nyomatékosítja, hogy ez ezúttal sem lesz másképp, a rendezvény ideje alatt, vagyis reggel hét és délután három óra között villamospótlók közlekednek majd a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között.

Azok kedvéért, akik nem nagyon használják a közösségi közlekedést, netalán először látnak miskolci villamospótló buszt leírják, hogy ezeknek a tömegközlekedési eszközöknek a kijelzőin az alábbi viszonylatjelzés látható: VP. Illetve a járatokat így találják meg a menetrendi keresőkben, így például a cég honlapján, vagy a MobilON alkalmazásban is.

Felhívják a figyelmet, hogy az első pótlóbusz a Tiszai pályaudvar végállomásról 07:10-kor, a Malomszög utca megállóhelyről 06:48-kor, míg az utolsó a Tiszaitól 14:55-kor, míg a Malomszögtől 14.48-kor indul.


– A vágányzár előtti utolsó, teljes vonalon közlekedő villamos a Tiszai pályaudvar végállomásról 06:55-kor, míg Felső-Majláth végállomásról 06:10-kor indul. A vágányzár utáni első, teljes vonalon közlekedő villamos a Tiszai pályaudvar végállomásról 15:10-kor, míg Felső-Majláth végállomásról 14:40-kor indul – zárul a közlemény.

A járatok az ilyenkor megszokott útvonalon közlekednek, aki azonban ennél többre, például a villamospótlók megállóira kíváncsi, megtalál minden információt az MVK honlapján.

 

Ez is érdekelhet

A hét utolsó munkanapján is megtolják az útjavítást Miskolcon
Miskolc
Közlekedési információk péntek reggel.
Csak az erős széllökések zavarják meg a hamisítatlan nyári napot
Miskolc
Bár nem lesz teljesen egyhangú időjárásunk – például egy hidegfront mögött péntekre több fokkal visszaesik a hőmérséklet –, belátható időn belül továbbra sem látszik, hogy mikor nyílik kézzelfogható esély az aszály mérséklődésére.
Virágokat kaptak a Győri kapui óvodák
MiskolcKörnyezet
A felajánlásnak köszönhetően a városrészben lévő intézmények tovább szépíthetik környezetüket.
A virágfák helyett zöldszigetek – Nagyvárosba való attrakciók a belvárosban
Miskolc
Hőséget jobban tűrő növények, zöldszigetek kerülnek ki egy hónapon belül a Miskolcra. A virágfákat a városrészekbe helyezik el.