Ugrás a tartalomra

Kezdődik a Lakhatási Tőkeprogram

Létrehozva
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kezdeményezésére márciusban elkezdődik a Lakhatási Tőkeprogram - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten a tárca nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Bókay Márton közölte, hogy a 200 milliárd forintos keretösszeg 800-1000 milliárd forint összértékű ingatlanfejlesztést eredményezhet, 5 éven belül csaknem 30 ezer belföldi lakóingatlan építéséhez járulhat hozzá. Bár a piac és a hozzá kapcsolódó hitelezés az elmúlt évek nehézségei miatt jelentősen visszaesett, a gazdasági fellendülés hatására ismét emelkedés látszik a keresletben, amihez a kínálat még nem igazodott - indokolta a program meghirdetését.

Hozzátette, hogy ingatlanfejlesztési alprogramot a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram is tartalmazott már, ennek keretében mostanáig 110 milliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések. A piac helyreállításához most újabb forrás érkezik, hiszen a saját ingatlan mindenkinek fontos - hangsúlyozta Bókay Márton, aki abban bízik, hogy a piac élénkülése már idén elkezdődhet.

A Lakhatási Tőkeprogramot irányító Nemzeti Tőkeholding (NTH) elnök-vezérigazgatója abban bízik, hogy az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretében meghirdetett forrás a kínálati oldal fellendítésével letörheti az ingatlanpiaci áremelkedést.

A pályázat március 17-én nyílik meg és március 24-én zárul az alapkezelők előtt, a tőkejuttatások legalább 80 százalékát lakások, bérlakások és kollégiumok építésére kell fordítaniuk, a fennmaradó rész irodai, logisztikai, kereskedelmi ingatlanok építését szolgálhatja. Az elnyert összeg csak belföldi beruházásokra használható fel, a beruházóknak korszerű, energiahatékony épületeket kell emelniük - közölte Buda Sándor.

Hozzátette, hogy a feltételrendszer a lehető legszélesebb pályázói kör előtt nyitja meg a programot, a több résztvevő ugyanis kedvez a versenynek. Egy alapkezelő több alappal is pályázhat, a minimum összeg alaponként 5 milliárd forint, egy alapkezelő legfeljebb 20 milliárd forintot kaphat. Az önerőnek el kell érnie az alap nettó eszközértékének 30 százalékát, a hozamelvárás a piaci feltételekkel azonos.

Az NTH vezetője jelentős érdeklődésre számít, ezért szükség esetén a keretösszeg 300 milliárd forintra emelkedhet. A program várhatóan képes lesz olyan mértékben bővíteni a lakóingatlanok kínálatát, hogy annak hatása a fővárosban is érzékelhető lesz - fogalmazott.

A kiírás részleteit a felhívással és az ajánlati dokumentációval együtt az nth.hu oldalon tették közzé.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.