Ugrás a tartalomra

Felújítják a Honvéd utcai hidat

Létrehozva
A forgalmas gyalogos híd Berekalját és Felső-Majláthot köti össze.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Felújítják a Honvéd és a Hegyalja utcát összekötő Szinva gyaloghidat. Jelenleg a tereprendezésnél tartanak, a korlátok viszont már frissen vannak festve, fehér szalagok jelzik, hogy senki ne érjen hozzá.

A híd két választókerület határán található, így Bodor Márk (Pont Mi) és Hojnyák Dávid (Fidesz) önkormányzati képviselő összefogott, hogy elhárítsák a balesetveszélyes állapotot. Utóbbi a Miskolc Televízió híradójának hangsúlyozta: „nem várhatott tovább” Diósgyőrben a Honvéd, valamint a Hegyalja utcát összekötő Szinva gyaloghíd, valamint a közvetlen környezetének rendbe tétele.

– Balesetveszélyes állapotok uralkodtak itt, de a rendbe tétel azért is különösen fontos, mert egy forgalmas gyaloghídról van szó, ami Berekalját köti össze Felső-Majláthtal – mondta, hozzátéve: képviselőtársával úgy döntöttek, hogy már a ciklus elején igyekeznek megoldani a problémát.

Bodor Márk ismertette, elsőként a veszélyes utcaburkolatot cserélték ki, majd a gyaloghíd burkolatát fogják javítani, hogy az esztétikán is javítsanak. Mindkét munkát a Városgazda Kft. munkatársai végzik.

– Képviselőtársammal elkötelezettek vagyunk abban, hogy a körzethatárokon jelentkező problémákat közösen oldjuk meg az itt élők érdekében – mondta.

A munkával várhatóan néhány napon belül végeznek. Mint megtudtuk, közel 2 millió forintot költöttek rá a költségvetés városüzemeltetésre elkülönített forrásából.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.