Ugrás a tartalomra

Szövetséget kötve lépnek fel a depresszió ellen 

Létrehozva
Miskolccal is bővül az Európai Szövetség a Depresszió Ellen (EAAD) hálózata. A kezdeményezés nyitórendezvényét március 21-én, pénteken 9 órától a miskolci önkormányzat Dísztermében tartják.  

„A rendezvény célja, hogy a miskolci civil és közszolgálati szektor tagjai egy közös cél érdekében, Miskolc lakosságágának lelki egészségének a védelméért közösen újra kifejezhessék elköteleződésüket és kapcsolataikat erősíthessék és bővíthessék” – fogalmaz oldalán az Európai Szövetség a Depresszió Ellen. Mint írják, céljaik a szakmaközi hálózatfejlesztés, a kapcsolatépítés és a depresszióról való kommunikáció fejlesztése.

Az esemény során szó lesz többek között a következőkről: 

  • Miért vált szükségessé a depresszió társadalmi szintű kezelése?
  • A depresszió kezelése, megelőzése az alapellátásában, szakellátásában és közösségi szinten, kapcsolódási lehetőségeink és miskolci helyzetkép
  • az EAAD (Európai Szövetség a Depresszió Ellen, eaad.net) programja
  • és még számos más depresszióhoz kapcsolódó téma

A nyitórendezvény szakmai programjai mellett lehetőség lesz különböző, mentális egészséghez és depresszióhoz kapcsolódó programokhoz való csatlakozásra: 

  • Játszd meg magad! – Art coaching Vass Nórával a Színháztörténeti és Színészmúzeumban
  • Mindfulness alapú stresszcsökkentés (MBSR) – gyakorlati bemutató
  • Miskolci EAAD Közösségi kirándulás szombaton – az Isten hegyére Ginovszki Gézával

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni ITT lehet. 

A részletes programterv ITT olvasható. 
 

 

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.