Ugrás a tartalomra

Már lehet használni az átalakított arnóti körforgalom új sávjait

Létrehozva
A kordonokat déli tizenkettőkor szedte be a Magyar Közút, így a péntek délutáni csúcsban már ismerkedhettek az átépített körforgalommal az arra közlekedők.

Kép
Fotók: Mocsári László

Már használható az átépített arnóti körforgalom, melynek új sávjait a tervezettnél hamarabb tudta átadni a kivitelező – jelentette ki pénteki, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője.

Ahogyan fogalmazott, a körforgalmat befelé bővítették az áteresztőképesség növelése érdekében. „Erre azért van szükség, mert az M30-as Miskolc-Szikszó közötti szakaszának lezárása miatt jelentős fogalom terelődött át erre a szakaszra. A most átadott bővítéstől a csúcsidőszakban korábban kialakult torlódások mérséklődését várjuk, hiszen eddig csupán 1-1 sávon lehetett behajtani Szikszó és Arnót felől, mától pedig ez megduplázódik. Ráadásul a 37-esről érkezők is két sávot használhatnak a körforgalmon belül” – fogalmazott.

A politikus köszönetet mondott a térségben élők türelméért, mit mondta, idő kellett, hogy megtalálják azt a megoldást, ami nem igényel hosszas tervezést, nem jár terület-kisajátítással és elhúzódó engedélyeztetéssel illetve gyorsan megvalósítható. „Ráadásul figyelni kellett arra is, hogy olyan megoldást találjanak, ami nem ró többlet terhet a körforgalom szomszédságában lévő településekre” – tette hozzá Csöbör Katalin, aki egyben köszönetet mondott a kivitelezőnek, hogy gyorsan, két hét alatt elkészítették az új sávokat.

Ne rutinból vezessenek!

Ahogyan arról a minap.hu is hírt adott, Lázár János építési és közlekedési miniszter február közepén, a Szikszón tartott lakossági fórumon tett ígéretet arra, hogy az M30 autópálya Szikszó és Miskolc közötti szakaszának lezárása miatt kialakult torlódások enyhítése érdekében, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) saját költségén, legkésőbb március végéig átalakítja a körforgalmat.

Kép
Csöbör Katalin és Pántya József

– Azt azonban az építési és közlekedési miniszter is kijelentette, ahhoz, hogy az új sávokkal eredményt érjünk el, a járművezetőkre is szükség van. Mindenkinek, alkalmazkodni kell az új közlekedési rendhez. Mindezt a kihelyezett jelzőtáblák és a sárga felfestés is segíti, arra kérjük az autósokat, hogy ebben a kereszteződésben most ne rutinból vezessenek – tette hozzá a képviselő.

A kereszteződés átépítésével párhuzamosan az M30-as érintett szakaszán is folyamatos a munka, ott már február közepe óta – erről már Pántya József, az ÉKM út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára beszélt.

M30: töltésbontás, cölöpverés

– Az elmúlt több mint egy hónapban mintegy harmincezer köbméter töltést bontott el a Strabag, és ez a munka jelenleg is folyamatosan zajlik. Arról már korábban beszámoltunk, hogy vasbeton cölöpöket kell elhelyezni a töltés alá, egészen pontosan 755 darabot. Ez az a műszaki megoldás, ami megfelelő állékonyságot fog biztosítani a megsüllyedt szakasznak. A cölöpökből eddig tíz készült el, de a munka folyamatosan zajlik – részletezte a helyettes államtitkár.

Kép

Hozzátette: a kivitelező tervei szerint jövő héten újabb tizenötezer köbméternyi töltést bontanak el és ekkora már ötven vasbeton cölöp elkészítését ígérik. „Május végéig az összes cölöpnek a földbe kell kerülnie, ezt a vállalkozó, ha kell több cölöpverőgéppel, vagy a műszak megduplázásával, de vállalja. Ezután megkezdődik a töltés visszaépítése, ami október végére fejeződhet be az útpálya helyreállításával együtt” – tette hozzá.

A sajtótájékoztató után, déli tizenkettőkor kezdte meg a kordonok beszedését a Magyar Közút Nonprofit Kft., így péntek délután bárki használhatta a körforgalom új sávjait. Arról, hogy a kereszteződést hogyan érdemes használni, az ÉKM még csütörtökön közleményt adott ki, ebből készült cikkünk itt olvasható.

 

 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, ideiglenesen hol keresse a forgalmas belvárosi buszmegállókat
Miskolc
A munkálatok előreláthatóan egy hónapig tartanak.
Lakás égett Miskolcon
MiskolcBaleset
A Soltész Nagy Kálmán utcában csaptak fel a lángok.
Erre számítsunk az MVK-nál a régiségvásár alatt
Miskolc
Március 1-jén, vasárnap 07:00 és 15:00 óra között a régiségvásár, valamint karbantartási munkálatok miatt vágányzár lesz a Tiszai pályaudvar és az Újgyőri főtér között.
Ütemezett vízvezeték-rekonstrukcióval folytatódik Miskolc legjelentősebb útfelújítási projektje
Miskolc
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.