Ugrás a tartalomra

Nagy volumenű kátyúzás indult csütörtökön Miskolcon

Létrehozva
A munkálatok során ezúttal mintegy tizennyolcezer négyzetméter felületre kerül folt.
Kép
Nagyszabású kátyúzási munkálatok kezdődtek a városban. Fotó: Juhász Ákos

A Városgazda munkatársai a Vasgyár területén, a Tiszai pályaudvar környékén, a belváros peremén és a Vologdánál kezdték meg a munkát csütörtökön. A tervek szerint csaknem százhúsz útszakaszon, összesen mintegy tizennyolcezer négyzetméteren, ezerhétszáz köbméter aszfaltot dolgoznak be a szakemberek városszerte. A kátyúzási munkák nyár végéig tartanak.

Hollósy András Miskolc alpolgármestere hangsúlyozta, nagyon fontos törekvése az önkormányzatnak, hogy a város számos leromlott állapotban lévő útszakaszát megfelelő minőségben kijavítsák, azon dolgoznak, hogy Miskolc újra rendezett legyen, ehhez pedig elengedhetetlen, az őszi és tavaszi nagytakarításokon túl, hogy tavasszal elkezdjék az aszfaltozási munkálatokat is. 

Kép

- A tavaszi szél nem csak jóidőt, hanem kátyúzás szagot is hozott Miskolcra végre. Sok miskolci várta már ezt, az önkormányzathoz folyamatosan érkeznek a panaszok a rossz utak, kátyúk miatt. Most elkezdődik a munka, közel százhúsz útszakaszon, mindegy tizennyolcezer négyzetméteren, ezerhétszáz köbméter aszfaltot fogunk elhelyezni a következő hetekben és hónapokban. Sportnyelven szólva, két futballpályányi területet tudunk a következő időszakban megcsinálni – ismertette az alpolgármester. 

Kép

Hozzátette, bízik abban, hogy minden városrészbe el tudnak majd jutni a nyár végéig. Jó hírként említette, hogy a kátyúzás mellett elkezdték vizsgálni annak a lehetőségét, hogy a jelenlegi nagy volumenű kátyúzáson túl, milyen lehetőségei vannak az önkormányzatnak arra, hogy akár teljes, egybefüggő útszakaszokat is felújíthasson. Ennek a munkának az előkészülete is elkezdődött már. Hollósy András szerint a következő hónapokban erről is lesz majd bejelentenivalójuk.

A Városgazda munkatársai három helyszínen, 4-6 fős csapatokban kezdték el a kátyúzási munkálatokat, minden csapat teljes gépesítéssel és felszereléssel dolgozik, a markoló- és útbontó gépektől kezdve a kis vibrációs úthengerig. Csordás László a Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője a vasgyári helyszínen elmondta, első körben a „klasszikus”, ütőkátyúknak a javítása történik, amelyek a legnagyobb károkat okozhatják a gépjárművekben. 

Kép

- Egyszerre több helyszínen zajlik az útjavítás. Itt éppen a klasszikus ütőkátyúknak a javítása történik, amelyek komoly károkat okozhatnak a gépjárművekben. Ezekkel a nagyobb úthibákkal indítottuk a munkát, utána következhetnek a kisebbek, a repedezett felületek, vagy az úgynevezett pókhálósodások – tájékoztatott az ügyvezető. 

Megtudtuk tőle, hogy a jó idő beköszöntével már meleg, körülbelül 180 fokos aszfalttal történik az útjavítás, emulziós alákezeléssel. A forró aszfaltot egy alaposan kitisztított, a leváló részektől megszabadított és körülvágott üregbe öntik, ahol a szakemberek kézi erővel eligazgatják. A tömörítést végül egy kézi irányítású kisebb, vibrációs úthenger végzi, amit az úgynevezett élzárás követ. Az élzárást jelen esetben egy speciális anyagból készült szalaggal oldják meg, amely gyakorlatilag egybeolvad az aszfalttal, így a beszivárgó víz nem okozhat a későbbiekben problémát ugyanezeken az úthibákon.

Kép

 

 

 

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.