Ugrás a tartalomra

Különleges vendéggel nyit a megújult Kilátó

Létrehozva
A Miskolc TV közéleti magazinja a 40. születésnapon ölti fel először új ruháját, melyet vendégként elsőként Kardos Katalin, a négy évtizeddel ezelőtti első műsor vezetője láthat majd.

Kép
Gergely Ivett és Kardos Katalin a Kilátó stúdiójában. Fotó: Osztie Tibor

Ahogyan arról kedden a minap.hu beszámolt, betöltötte negyvenedik életévét a Miskolc Televízió. Miskolc az elsők között volt, ahol megkezdődhetett a helyi hírekre, eseményekre fókuszáló városi adáskészítés. Kezdetben az első adások csak az avasi lakótelepen voltak láthatóak. Többek között, az ott élő emberek mindennapjairól készültek riportok – derül ki a Miskolc Ma szerda esti anyagából.

A Miskolc Ma riportja:

A részleteket majd a műsorban tudhatják meg, de addig is jöjjön egy kis ízelítő, hiszen a televízió komplett arculata mellett a Kilátó közéleti magazin is frissített főcímmel és stúdióképpel jelentkezik. A műsor vendége pedig Kardos Katalin lesz, ő vezette az első adást 1985. április 15-én. Őt délelőtt, a műsor rögzítése előtt Hauk Zoltán, a minap.hu-t és a tévét is üzemeltető MIKOM Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte a székházban.

Kép

A Miskolc Városi Televízió első műsorvezetője a híradónak elmondta, annak idején egy tanfolyamnak köszönhetően került az akkor induló szerkesztőséghez.

– Sokan voltak olyanok is, akik a Magyar Rádió körzeti stúdiójában dolgoztak, ők lettek a városi tévé első riporterei. Voltak olyanok is, akik a médián kívül dolgoztak, civilként. Emlékszem rá, hogy Lódi György, aki nem olyan régen távozott el közülünk, ő volt a szakmai vezetője ennek a tanfolyamnak. Aztán elérkezett az első adás ideje és engem kértek fel arra, hogy legyek az első műsorvezetője – mondta Kardos Katalin.

Elmondta, kezdetben az első adások csak az Avasi lakótelepen voltak láthatóak. Az ott élő emberek mindennapjaival foglalkozott a televízió.

Kép

– Kellett riportot készíteni az egészségügyi ellátásról az Avason, az élelmiszer ellátásról, a busz közlekedésről, hiszen akkor még szerintem az Avas harmadik üteme még épülőben volt és ezeket a szolgáltatásokat folyamatosan indították el. Megkérdeztük mi is a televíziósok is megkérdeztük, hogy mi lenne az igényük – részletezte a szakember, aki megosztotta, annak idején nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget, de ennyi év távlatában büszke, hogy az ő műsorvezetésével kezdődött a városi tévé, ezzel pedig a miskolci média történelmébe is bekerült.

A Kardos Katalin tehát este a Kilátó vendége lesz, amit a Miskolc Televízióban és a minap.hu oldalán élőben követhetnek figyelemmel 18.25-től, az esti órákban pedig Youtube-csatonánkra és a hírportálunk médiatárába (valamint ebbe a cikkbe is) felkerül a teljes műsor.

A megújult Kilátó teljes adása Kardos Katalinnal és városi televízió legelső adásainak részleteivel:

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Javítani a lyukói életlehetőségeket – közel 1 milliárdos program kezdődött Miskolcon
Miskolc
Elindult az „Együtt Lyukóért!” című projekt megvalósítása.