Ugrás a tartalomra

Ezt odatették a miskolci kosaras lányok

Létrehozva
A bajnoki döntő harmadik összecsapására idegenben, a Novomatic Arénában került sor, ahol a Sopron Basket fogadta a címvédő DVTK HUNTHERM csapatát.
Kép
DVTK Huntherm - Sopron Basket kosárlabda
Szép volt lányok! Fotó: dvtk.eu

Az első negyedet néhány ponttal a házigazda nyerte, a második játékrész azonban gyökeres fordulatot hozott és a piros-fehérek tisztes előnyt építettek maguknak a szünetig. A második félidőben hullámzott a játék, de összességében jól menedzseltük az első félidőben megszerzett előnyt, és magabiztos győzelemmel (64-73), behúzta a harmadik meccset a DVTK HUNTHERM - írja a dvtk.eu.

Idegesen kezdtek a csapatok, sorra maradtak ki a dobások, a 3. perc elején Lelik nyugodott meg a leghamarabb, a másik oldalon Papp gyorsan válaszolt. A folytatásban megszerezte a vezetést a Sopron, azonban Kaila Charles négy pontjával a negyed derekára kiegyenlítettünk (6-6). Újabb öt soproni egység után időt kért Völgyi Péter. A csereként pályára lépő Kányási Veronika egy csodás hárompontossal mutatkozott be, de Böröndy 2+1-es akciójával tartotta a távot a házigazda. Egy Toman-pont után Reid villant megint, jól jött KC triplája (16-13). Ugyan Tadic palánk alólijával minimálisra olvasztottuk a hátrányunkat, a hajrában jól pörgött a hazai együttes és húsz fölé ment. Az utolsó szó a negyedben Tomané volt (21-17).

Álomszerűen kezdődött a második negyed, Ana Tadić öt egységet termelt, amihez Melinda tett hozzá még egy középtávolit. Ezzel a fantasztikus 7-0-s rohammal időkérésre késztettük a hazai stábot. (21-24). Ez jó húzásnak bizonyult a szempontjukból, mert Reid közelijével és Friškovec hármasával pillanatok alatt visszavették a vezetést. Csak átmenetileg, mert Gulbe bezúzott egy csont nélküli hármast, majd Nina is bebrusztolta a labdát a gyűrűbe (26-29). A következő kosarunkat is ők ketten hozták össze, Nina labdát szerzett, Aleksa pedig értékesítette a ziccert. SB-timeout, majd egy Krivacsevics első dupláját Varga második gólja követte, máris szorosabb lett az állás (30-31). Ezután megint mi jöttünk, csapatkapitányunk újabb triplát hintett, majd Gulbe is vajkézzel dobott kosarat. A szünet előtti utolsó percben KC is bevágta a távoliját, úgyhogy gyökeres fordulattal kényelmes előnyt szereztünk a szünetre (30-39).

A térfélcserét követően a Sopron kezdett frissebben, egy perc alatt négy egységet faragott le a hátrányból. A 22. percben Monroe góljára már válaszolni tudott Kaila, de Papp hármasa teljesen nyílttá tette az összecsapást. Grigalauskytė csak az egyik büntetőjét dobta be, továbbra sem találtuk a játék ritmusát ebben a játékrészben (39-42). Szerencsére a hazaiak is megtorpantak, sok hiba fűszerezte a játékot, a 25. percben üdítően hatott Lelik Réka nagyszerű hárompontosa. Amikor a következő minutában ismét Réka gyalogolt be a gyűrűig és tette a labdát a gyűrűbe, Gáspár Dávid időt kért (39-47). Reid két büntetőjével a Sopron is negyven fölé ment, majd Papp is betalált a festékből, éledezett tehát a házigazda. Varga még közelebb hozta az övéit, hogy aztán Böröndy el is tüntesse a diósgyőri előnyt. A holtpontról Charles hárompontosa mozdította el a mieinket, majd Ana két jó büntetőjével újra levegőhöz jutottunk (47-52). Az utolsó perc is álomszerű volt számunkra, ugyanis Gulbe csodálatos triplát, Charles pedig egy kettest helyezett a gyűrűbe, ezzel szemben a hazaiak csak két büntetőt tudtak bedobni (49-57).

A záró negyed első perceiben kisazakadt a gólzsák, Charles és Papp gólváltását Kányási és Miklós triplái követték, abszolút nyeregbe kerültünk (51-65). Amikor a 33. perc végén Miklós kiosztásából Lelik is bezúzott egy hármast, a hazai stáb kénytelen volt időt kérni. De hiába, mert a következő találatot is mi vittük be Tadić könnyű kosarával. A soproni gólcsöndnek Monroe vetett véget, erre a egy KC-pont volt a válaszunk (53-71). A negyed felénél mi is megtorpantunk, akadozott a támadójátékunk, így Friškovec büntetői után időt kért Völgyi Péter is. A dobásaink továbbra sem működtek, de a házigazda is hitehagyottá vált, még akkor is, ha Papp villant, de már csak két perc volt hátra a mérkőzésből. egy újabb Papp-dupla és Krivacsevics hármasa olvasztotta a különbséget, azonban Réka higgadtan büntetőzött, amivel végleg el is dőlt a találkozó (62-73). A másik oldalon még Böröndy behozta tíz alá a csapatát, de ezt senki sem bánta a piros-fehéreknél, mert ezzel a szép győzelemmel (64-73) karnyújtásnyira került a címvédés a DVTK HUNTHERM-nek.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő állása 2-1 a DVTK HUNTHERM javára.

A következő mérkőzést április 25-én 18 órától játsszák a felek a DVTK Arénában.

Értékelések.

Kaila Charles: Tudtuk, hogy egy meccsen mindenképp meg kell itt nyernünk ahhoz, hogy ismét bajnokok lehessünk, és azt is tudtuk, hogy ez nagyon nehéz lesz. Sokat videóztunk az első találkozó után, javítottuk a hibákat, ennek segítségével megnyertük otthon a meccset, majd most ezt is. A pénteki összecsapáson nagy harc lesz, mindent meg fogunk tenni, hogy koncentráljunk és remélhetőleg le tudjuk majd zárni a párharcot.

Völgyi Péter: Kemény mérkőzés volt, hullámzó volt a játék. A Sopronnak is voltak nehezebb szakaszai, de nekünk szerintem sokkal több. Megnyugtató előnyt sikerült kiharcolni,a védekezésváltás sem zavarta meg a csapatot. Büszke vagyok, mert Sopronban mindig is nehéz volt nyerni, a mai találkozón is így volt ez. Ez csapatmunka volt. Köszönöm szépen a szurkolóinknak, hogy magukkal hozták a hangulatot Miskolcról, és megkaptuk ugyanazt a szurkolást, amit otthon.

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, döntő, 3. mérkőzés

Sopron Basket - DVTK HUNTHERM 64-73 (21-18, 9-22, 19-18, 15-16)
Sopron, Novomatic Aréna, 1000 néző. Játékvezetők: Montgomery-Tóth Cecília, Nagy Viktor, Györfy Rúben.
Sopron: Reid 13/3, Papp 16/6, Friškovec 5/3, Brooks 4, Monroe 4. Csere: Böröndy 11, Krivacsevics 5/3, Pavlopoulou, Varga 6. Vezetőedző: Gáspár Dávid.
DVTK: Aho N. 2, Charles 20/9, Lelik 12/6, Gulbe 10/6, Grigalauskytė 1. Csere: Kányási 9/9, Toman 3, Miklós 5/3, Tadić 11. Vezetőedző: Völgyi Péter.

A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva olvasható.

Címkék

Ez is érdekelhet

Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Megérkeztek az első BYD buszok Miskolcra
MiskolcGazdaságKörnyezet
Egy rövid próbaüzem után hamarosan forgalomba állnak az első, tisztán elektromos hajtású városi autóbuszok - osztotta meg a közösségi médiában a polgármester.
minap indito belvaros
Erősítik a miskolci fiatalok közösségi életét
Miskolc
Elindult az „Együtt a miskolci fiatalokért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.
Karambol Miskolcon: tűzoltók és mentő a helyszínen (frissítve)
MiskolcBaleset
Baleset történt Miskolcon. Tűzoltók és mentők a helyszínen, az Ifjúság útja és a Csabai kapu kereszteződésénél.