Ugrás a tartalomra

Szemétből szemet gyönyörködtető ruhák vonultak fel

Létrehozva
A divaton keresztül hívták fel a fiatalok figyelmét az újrahasznosítás és a fenntarthatóság fontosságára szombat délután.
Preview Image

A Redesign Team programja a fenntartható divaton keresztül, edukációs céllal szólította meg Miskolc és környékén élő embereket, és amely a fenntarthatóság, a környezetvédelem, az újrahasznosítás témájára hívóta fel a figyelmet a Tudomány-és Technika Házánál.

Közösségi varrás keretében használt ruhákból a Miskolci Állatsegítő Alapítvány számára napvitorlák és fekhelyek készültek. A használt farmereket, pulcsikat, pólókat, ingeket a MiReHu Nonprofit Kft. telephelyén lehetett leadni. A közösségi varrásban az Abakusz Szakképző Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai, tanulói segítettek, de a szervezők bárkit szívesen láttak, aki szeretett volna csatlakozni a kezdeményezéshez.

Az „Egy ruhám több élete” című rajzpályázat az óvodás és általános iskolás gyerekeknek szólt. Április 22-ig várták az alkotásokat. A szakmai zsűri által kiválogatott rajzokból kiállítást is szerveztek, aminek a megnyitója - pályázat díjátadójával egybekötve - a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban volt.

Alkotói pályázatot is hirdettek 14 és 24 év közötti fiataloknak, akiknek textil-vagy egyéb hulladék kategóriában kellett öltözetet terveznie az első fordulóban. Az innen továbbjutott kétszer 11 alkotó elkészült pályamunkáját egy divatbemutató keretén belül értékelte a szakmai zsűri a rendezvényen – tudtuk meg a Redesign Team vezetőjétől, Molnár Ágnestől.

Az egész napos programot kiegészítette még a BORBALA márka divatbemutatója, amely Miskolcon először jelent meg, és amely Ferencz Borbála hazai upcycling tervező egyedi ruhadarabjainak kollekcióját mutatta be a miskolci közönségnek. Bori kidobásra szánt használt ruhákból készíti alkotásait, melyek nagyon népszerűek a fenntartható divatmárkák között, számos hazai divateseményen hívja fel a figyelmet a textilújrahasznosítás lehetőségeire.
Két kerekasztalbeszélgetést is tartottak a témában. 

​​​​​​​Ezen felül kreatív workshoppal és a MiReHu kukásautójával is várták a gyerekeket az esemény egész ideje alatt.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.