Ugrás a tartalomra

Az elektronikus zenét is megünnepelhetjük a héten

Létrehozva
Pénteken Elektróger Majális Lillafüreden. Ez már a negyedik lesz.
Preview Image
Mocsári László képgalériája a tavalyi Elektróger Majálisról

Ezúttal is a Medvetalp Bisztró ad otthont az Elektróger Majálisnak, amit pénteken rendeznek meg. A családias hangulatú, baráti társaságokat újra összehozó eseménynek nem csak létjogosultsága van a miskolci underground zenei életben, de kifejezetten nagy igény is mutatkozik iránta. Régi barátságok kapnak új lendületet, friss kapcsolatok alakulnak ki, és mindezt összeköti a zene és az élmény, amit évtizedek óta közvetít az Elektróger.

Bordás Gábor (DJ Bordee) főszervező felidézte lapunknak, hogy a nagy hagyományokra visszatekintő majálisuk 2021-ben vett új lendületet – igaz, a világjárvány miatt még szűkebb réteg számára, hogy stream-en lehetett követni a DJ-ket.

– Mindenki otthonról, körkapcsolásban jelentkezett be. Aztán szerencsére egy év múlva már kimehettünk a közönségünk elé – emlékezett vissza.

2022-ben már teljes hangerőn szólhatott az elektronikus zene a gyönyörű lillafüredi környezetben. Sokan értékelték is ezt a kombinációt, már az első alkalomra gyakorlatilag teltházas rendezvényt tudhatott magáénak az Elektróger csapata.

Nem is lehetett kérdés, hogy folytatni kell a sorozatot, hiszen a közönség szívesen nosztalgiázik együtt, emlékezve a 2000-es évek partysorozatára, az olyan fellépőkre, mint Palotai, Cadik, vagy Lee Coombs.

Szerencsére az időjárás is mindig kegyes volt a szervezőkhöz, hiszen a közönségük kellemes, tavaszias időben tölthette friss levegőn a szabadnapot. Nem véletlen, hogy a piknik kosarak és a plédek is előkerülnek ezeken a programokon, és a családok szívesen hozzák ki a gyerekeiket, kutyáikat is.

– Mivel egészen nagy a szabad, zöld felület, így egészen nyugodtan lehet piknikezni, leülni a gyerekekkel, vagy csak lazulni, kifeküdni, miközben jó zenék szólnak. Úgy állítottuk össze a line-up-ot, hogy délután még lounge-osabb, lazább zenék fognak menni. Ahogy aztán megyünk bele az éjszakába, egyre inkább az elektronikus zene kerül előtérbe – sorolta a főszervező, hozzátéve: a fellépő DJ-k között találunk régi arcokat, de újakkal is frissítenek.

– Aki egy jókedvű bulira vágyik, ahol jó zenéket hallhat, és szeretné lazán, jó társaságban eltölteni az idejét, az jöjjön pénteken Lillafüredre. Szuper a helyszín, minden adott lesz ahhoz, hogy jól érezzék magukat – fogalmazott Bordee.

A program:

14:00 Blaze

15:30 Grat

17:00 mixo

18:30 Han Mike

20:00 Bordee

21:30 5ifth Dimension

23:00 ASTRóGER

00:30 GRIFF von Karma

02:00 Bordee b2b ASTRóGER

További részletek a helyszín megközelítéséről, a buszmenetrendről, a parkolásról ITT olvashatók.

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.