Ugrás a tartalomra

Engedély nélküli magánakció a titokzatos építkezés Martinkertváros mellett – a Kormányhivatal közbelépett

Létrehozva
Saját kockázatára, engedélyek nélkül kezdett földmunkákat a Szirma és Martinkertváros határában lévő terület tulajdonosa, jelentős felzúdulást okozva a környék lakóiban.
Kép
epitkezes_kormanyhivatal_martin_kertvaros_250428ml-3.jpg
Fotók: Mocsári László

A helyiek többsége szerint biohulladék-komposztálót tervezett Szirma és Martinkertváros határába az ismert miskolci vállalkozó, de információink szerint ezt a tervet sem az városvezetés, sem a hatóságként eljáró kormányhivatal nem nézi jó szemmel. Kedden helyszíni szemlét tartottak a hatóságok, a főispán megálljt parancsolt és további lépések várhatóak a Kormányhivatal és a városháza részéről is.

Mi épül Szirma és Martinkertváros határában? Ki adott engedélyt a munkálatokra? - hetek óta foglalkoztatják ezek a kérdések a környék lakóit, és közéleti vitát is kirobbant a közösségi médiában.

Saját kockázatára kezdett földmunkákba a tulajdonos

Utánajártunk: a terület, ahol az elmúlt időszakban földmunkák zajlanak, kiemelt gazdasági területnek számít 2015 óta és magántulajdonban van. Ebből következően a tulajdonos saját kockázatára, engedélyek nélkül is megkezdhet bizonyos munkálatokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell betartania a szabályokat, vagy hogy később nem kell építéshatósági, környezetvédelmi engedélyeket beszereznie, sőt. Ugyanis, ha később nem sikerül ezeket megszereznie, a beruházása kútba esik. Hogy ezt a kockázatot beruházó miért vállalta, jelenleg rejtély. Ami viszont biztos: a munkákat megkezdte, azokhoz engedélyt nem kért, azokról semmilyen hatóságot nem tájékoztatott, így minden felelősség őt terheli.

Kép
Martinkertvárosi illegális építkezés

A város és a kormányhivatal a lakossági tiltakozás hatására kedden helyszíni szemlét tartott, amelyen az építésügyi és a talajvédelmi hatóság is jelen volt. Úgy tudjuk, a város és a Kormányhivatal a háttérben már aktívan dolgozik azon, hogy amennyiben szükséges, minden szóba jöhető eszközzel megvédje a helyiek érdekeit.

Találgatnak a lakosok

A környék lakói közben találgatnak, mi a terve a tulajdonosnak a területtel. Felröppentek hírek egy esetleges veszélyeshulladék-feldolgozóról, mások komposztálóról hallottak. A lapunk által megszólaltatott helyiek többsége szerint biohulladék-komposztálót szeretne a beruházó létesíteni a területen.

Kép
Engedély nélküli építkezés Martinkertváros határában

Információink szerint ezt a tervet sem az városvezetés, sem a hatóságként eljáró kormányhivatal nem nézi jó szemmel. Vagyis, ha el is indul az engedélyeztetés, a vállalkozónak nehéz dolga lesz, ha olyan dolgot szeretne, amit város vezetése nem, ugyanis Miskolc első embere a napokban meglehetősen határozottan állt ki a helyiek érdekei mellett.

Közbelépett a város és a kormányhivatal

Megkeresésünkre Miskolc polgármestere, Tóth-Szántai József megerősítette, amit korábban mondott:

„A miskolciaknak joguk van ahhoz, hogy csak olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek nem korlátozzák az itt lakók nyugodt élethez való jogát és nem veszélyeztetik környezetünket. Amíg én vagyok Miskolc polgármestere, egyetlen olyan beruházás sem valósulhat meg a város területén, amely nem a miskolciak érdekeit szolgálja.”

Kép
Engedély nélküli építkezéd Martinkertváros határában

Telefonon elértük dr. Alakszai Zoltán főispánt, a Kormányhivatal vezetőjét is.

„Ígéretem szerint kedden - a Martinkertváros és Szirma között elhelyezkedő területen - ellenőrzést tartottak kollégáim. Megállapították, hogy az ott folyó földmunkák jogszabálysertőek, azokat a beruházó engedély nélkül kezdte meg. Hatóságként nem vagyunk - és nem is lehetünk - érzéketlenek a lakosság jelzéseire, és a jog mindenkire vonatkozó szabályainak megfelelően járunk el minden esetben. Így tettünk most is: határozatban tiltottuk meg a területen a jogsértő földmunkákat, aminek eredményeképp a munkagépek már le is vonultak a területről” - tájékoztatott a főispán.

Információink szerint tehát a kialakult helyzetért nem a hatóságok vagy az önkormányzat a felelős. A munkálatok megkezdése kizárólag a beruházó döntése volt, aki mindezt a vonatkozó szabályozások megkerülésével, előzetes tájékoztatás, egyeztetés és engedélyeztetés nélkül hajtotta végre. A hatóságok jogszabályi keretek között csak abban az esetben járhatnak el, ha tudomásuk van jogsértő tevékenységről – jelen esetben ez már meg is történt. A felelősség mindezért egyértelműen a beruházót terheli. Az ügy tehát még korántsem ért véget – információnk szerint további lépések várhatóak a Kormányhivatal és a városháza részéről is.

Ismert miskolci vállalkozó a tulajdonos

A nyilvános telekkönyvi adatok szerint a földterület tulajdonosa Tóth Bertalan miskolci vállalkozó, aki ez év végén vásárolta meg a telket és arra jelentős hitelt is vett fel. Tóth a vállalkozásain keresztül többek között veszélyeshulladék-kezelésben, komposztálásban, különböző szállítmányozási tevékenységekben és építésihulladék kezelésben, feldolgozásban is érdekelt.

Címkék

Ez is érdekelhet

interspar
11 ezer négyzetméteres Interspar jöhet Diósgyőrbe
MiskolcGazdaság
Új INTERSPAR áruház és bevásárlóközpont épülhet Diósgyőrben, a Kiss tábornok utcában. A tervezett beruházás miatt előzetes vizsgálati eljárás indult a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal környezetvédelmi hatóságánál.
Miskolci rablóbanda: már újabb három gyanúsított van letartóztatásban
MiskolcBűnügy
Újabb három férfit tartóztatott le a Miskolci Járásbíróság a csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban.
Gyermekolvasók Királynője és Királya
Idén is megkoronázzák a leglelkesebb gyermekolvasókat
MiskolcKultúra
Ebben az évben sem marad el a koronázás Miskolcon: ismét meghirdeti a Gyermekolvasók Királynője és Királya című olvasásnépszerűsítő pályázatát a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár.
Miskolci Nemzeti Színház
Változások a Művészet című produkció szeptemberi időpontjaiban
Miskolc
A Miskolci Nemzeti Színház Művészet című előadás szeptemberi időpontjainál történtek változások.