Ugrás a tartalomra

Lázárinfó az Avason

Létrehozva
Bárhol, bárkivel, bármiről... – ezt ígéri Lázár János a miskolci utcafórumon is.
Kép
Csöbör_Katalin_Lázár_János.jpg
Csöbör Katalin és Lázár János a Parlamentben. Fotók: Csöbör Katalin Facebook-oldala

Utcafórumot tart Lázár János építési és közlekedési miniszter – a Lázárinfó országjáró sorozatban ezúttal Miskolcra látogat. Az avasi fórumra várja a miskolci és Miskolc környékén élőket, akiknek azt ígéri, hogy a többi helyszínhez hasonlóan itt sem lesznek tabutémák, azaz bárki, bármiről kérdezheti.

Mint ismert, a politikus márciusban országjáró sorozatot indított Lázárinfó néven, melynek célja, hogy közvetlenül találkozzon a választópolgárokkal, akik kérdéseket tehetnek fel a tárcavezetőnek bármilyen témában. Az országjárást Kisvárdán kezdte a miniszter, azóta járt már többek között Pátyon, Pécsett, Keszthelyen, Szentendrén és Dombóváron, most pedig Miskolcra érkezik. Május 22-én, csütörtökön 18.00 órától az Avason, a 23-as Posta melletti piactéren (Szentgyörgy u. 23.) várja a kérdéseket Csöbör Katalinnal, a választókerület kormánypárti országgyűlési képviselőjével, aki reels-videójában harangozta be az eseményt közösségi oldalán: ITT

Lázár János az eddigi fórumokat egy beszéddel nyitotta meg, ezt követően kérdezhettek az állampolgárok, illetve a sajtó képviselői. Az utcafórumokon szóba kerültek többek között:

  • a gyermekek védelme a pedofíliával és a drogokkal szemben, 
  • a nyugdíjemelés és az anyák adómentessége, 
  • a fiatalok lakáshoz jutási lehetőségei,
  • az áremelkedések,
  • a vasútvonalak és utak felújítása, 
  • a helyi fejlesztések fontossága,

és sok-sok helyi téma, amelyet a jelen lévők vetettek fel.

Címkék

Ez is érdekelhet

Ismét előnybe kerültek a Macik
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 5. mérkőzés: pénteken lezárhatják a párharcot.
Simán kikapott a DVTK
MiskolcSport
Röplabda, női NB I Liga, rájátszás, B csoport, 3. forduló.
A TISZA szerint ilyen a tisztességes kampány? – Szórólapok eltávolítása Miskolcon
Miskolc
Miskolcon, a TISZA jelöltjéhez, Czipa Andráshoz köthető aktivisták eltávolítják a postaládákból azokat a szórólapokat, amelyek Orbán Viktor miniszterelnök szombati miskolci látogatásáról tájékoztatják a lakosságot - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében Hollósy András.
Ezerrel többen jelentkeztek első helyen a Miskolci Egyetemre, mint tavaly
MiskolcOktatás
A Miskolci Egyetemre közel ezer fővel többen adták le első helyen a jelentkezésüket, mint 2025-ben, számuk meghaladta a nyolcezer főt.