Ugrás a tartalomra

Átadták az Év háziorvosa és az Év háziorvosi asszisztense díjakat

Létrehozva
A már több éves múltra visszatekintő díjátadást a Praktizáló Orvosok Szövetsége most először bővítette ki azzal, hogy együtt ismerik el az orvos és az asszisztens munkáját.
Kép
Az év háziorvosa díj
Átadták az Év háziorvosa és az Év háziorvosi asszisztense díjakat. Fotó: Miskolc Televízió

A Háziorvosi Egyesülés (MVHR) és a Praktizáló Orvosok Szövetsége (POSZ) szervezésében, május 22-én csütörtökön tartották meg az ünnepélyes díjátadót az egyesülés székhelyén. 
A házigazda Soltész Rudolf, az MVHR igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket és elmondta, az év háziorvosa díjat a Praktizáló Orvosok Szövetsége hozta létre, hogy évről évre elismerjék egy-egy erre leginkább érdemes kolléga munkáját.

Kép
Az év háziorvosa díj2

A POSZ elnöke, dr. Csollák István sürgősségi szakfelügyelő főorvos, háziorvos-sportorvos, foglalkozás egészségügyi szakorvos kiemelte, már több éves tradíció, hogy kiosztják ezt a díjat, most demokratikusan úgy döntöttek, hogy ez évtől kezdve az orvost és az asszisztensét együtt fogják díjazni. Ezután felfedte, hogy az idei díjazott orvos dr. Breitenbach Géza a Praktizáló Háziorvosok Szövetségének korábbi elnöke, aki a háziorvosi praxis előtt csaknem négy évtizedig mentősként is dolgozott. A mentőszolgálat soraiban beírta a nevét a szolgálat történelemkönyvébe. Onnan tért vissza a háziorvosi rendszerbe.

Kép
Az év háziorvosa díj3

„Ez egy szép életút, nekem a példaképem vagy” – köszöntötte a díjazottat Csollák István, aki ezután átnyújtotta „Az év háziorvosa 2025 – dr. Breitenbach Géza” feliratú díjat, egy feliratot viselő sztetoszkóp formájában.

„Az év háziorvosi asszisztense – 2025” díjazottja Bódi Hajnalka lett, akit egy, ezt a tényt rávarrt hímzéssel is hirdető köpennyel leptek meg.

Kép
Az év háziorvosa díj4

Címkék

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.