Ugrás a tartalomra

Ma ne nagyon keressük a napot, felhők fogják takarni

Létrehozva
Általában erősen felhős vagy borult idő várható, legfeljebb átmeneti szakadozások, vékonyodások lehetnek a felhőzetben.

Csupán este, késő este kezdhet el nyugat felől határozottan csökkenni a felhőzet. Többfelé kell számítani esőre, záporra, keleten zivatarokra is. Nagy területen várható számottevő mennyiség, de az északnyugati országrészben kisebb a csapadék esélye, akár szárazon is maradhat.

Az egyre többfelé északias irányba forduló szelet nagy területen kísérhetik élénk, erős lökések, azonban a keleti, délkeleti országrészben eleinte még gyenge maradhat a délies irányú légmozgás.

A csúcshőmérséklet általában 13 és 18 fok valószínű, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél pár fokkal hűvösebb, míg a délkeleti országrészben néhány fokkal melegebb lehet az idő – írja péntek reggeli előrejelzésében a HungaroMet.

A levegő minőségéről: a pmmonitoring.hu oldal tájékoztatása szerint Miskolc-szerte jó levegőnek örvendhetünk.

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.