Ugrás a tartalomra

Volt tartás, a hajrában ment el a bravúr

Létrehozva
A 6. helyen zárt a DVTK labdarúgócsapata a labdarúgó NB I 2024/25-ös évadjában.

A labdarúgó NB I 2024/25-ös évadjában szombaton este az évad utolsó mérkőzését játszotta a DVTK csapata, a piros-fehérek a Puskás AFC vendégei voltak. A Diósgyőr kerete nagyon karcsú lett az utolsó bajnokira, a belső védők közül Szatmári Csaba, Bárdos Bence és Marco Lund sérülés, Sinisa Sanicanin eltiltás miatt hiányzott. Rajtuk kívül Christ Tiéhi, Kállai Kevin, Bright Edomwonyi, Varga Zétény is sérülés, Bozhidar Chorbadzhyski pedig betegség miatt maradt ki. A kilenc hiányzó miatt nagyot változott a DVTK kezdőcsapata a múlt heti, MTK Budapest elleni 2-1-es győzelmet hozó mérkőzéshez képest. Bár személyeket illetően ,,csak” négy változás történt, de Karlo Sentic kapus kivételével senki nem azon a poszton játszott, ahol legutóbb.
A Puskás AFC egy védelmi megingást kihasználva az első félidő közepén előnyhöz jutott, Jonathan Levi találatával (1-0), majd amikor a diósgyőriek fiatal védőjét, Demeter Milánt, a 28. percben második sárga lapja után kiállították, nehéz helyzetbe került a Diósgyőr. A félidő végéig Karlo Sentic egy nagy bravúrt mutatott be, majd Elton Acolatse egy szép lövéssel egyenlített (1-1).
A második félidő elején volt ennél is feljebb, Jurek Gábor szabadrúgását követően Gera Dániel a Diósgyőrt juttatta előnyhöz (1-2). A folytatásban Karlo Sentic remek megmozdulásait követően, a hazai csapat hátrányát Jonathan Levi tüntette el, szűk húsz perccel a rendes játékidő vége előtt (2-2). De aztán ismét a 10 fővel játszó DVTK következett, a csereként beállt Skribek Alen perdítette a labdát a bal felső sarokba (2-3). Ám ezzel még nem volt vége, a szintén csereként pályára küldött Jakub Plsek előbb a 89., majd a 92. percben is eredményes volt, előbb egyenlített (3-3), majd csapatát a győzelemért járó 3 ponthoz juttatta (4-3).
A DVTK a veresége ellenére óriási dicséretet érdemel, emberhátrányban is volt tartása a csapatnak, helyzetei góljai, és talán nem is érdemelt vereséget a felforgatott, tartalékos csapat. 
A piros-fehérek a 6. helyen zárták a bajnokságot.

Puskás AFC – DVTK 4-3 (1-1) 
Felcsút, 1000 néző. V.: Pintér (Huszár, Szalai D.).
Puskás AFC: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Markgráf – Arutiunian, Duarte – Soisalo, Levi, Nagy Zs. – Colley. Vezetőedző: Hornyák Zsolt.
DVTK: Sentic – Bényei, Szakos, Vallejo, Demeter M., Gera – Holdampf, Klimovich – Acolatse, Rakonjac, Jurek. Vezetőedző: Valdas Dambrauskas.
Csere: Colley helyett Nisilla az 59., Soisalo helyett Plsek az 59., Arutiunian helyett Fameyeh az 59., Acolatse helyett Pozeg Vancas a 64., Markgráf helyett Kerezsi a 67., Jurek helyett Sáreczki a 79., Szakos helyett Skribek a 79., Maceiras helyett Mondovics a 85., Rakonjac helyett Kállai Z. a 91., Klimovich helyett Kovalenko a 91. percben.
Sárga lap: Demeter M. a 15., Rakonjac a 19., Duarte a 36., Sentic a 92. percben.
Kiállítva: Demeter M. a 28. percben.
Gólszerző: Levi (1-0) a 22., Acolatse (1-1) a 42., Gera (1-2) az 51., Levi (2-2) a 72., Skribek (2-3) a 81., Plsek (3-3) a 89., Plsek (4-3) a 92. percben.

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.