Ugrás a tartalomra

Mindenki készen állt – nem rajtuk múlt, hogy végül nem mentettek életet

Létrehozva
Hanem azon, hogy szerencsére senki sem lett igazából rosszul a Népkertben. A Vöröskereszt elsősegélynyújtó versenyén persze így is akadt bőven izgulni való.
Kép
Magyar Vöröskereszt 53. Országos Elsősegélynyújtó Verseny

A Magyar Vöröskereszt által meghirdetett 53. Országos Elsősegélynyújtó Verseny Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei fordulóját hétfőn rendezték meg Miskolcon, a Népkertben. Gyerekek, középiskolások és egyetemisták mérték össze életmentő tudásukat az idén tizennyolc csapattal és tizenegy állomással felálló rendezvényen.

 

A Magyar Vöröskereszt tevékenységei között kiemelkedő fontosságú az elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati ismereteinek minél szélesebb körben történő megtanítása és a humanitárius szemléletmód terjesztése. A mostani verseny célja sem volt más, mint hogy minél többen tanuljanak meg elsősegélyt nyújtani.

 

A többi közt autógázolásos és rolleres balesetet szimuláló helyzetekkel tűzdelt versenyről a három kategória legjobbjai az országos versenyre jutottak tovább. A fiatalok teljesítményét az Országos Mentőszolgálat tizenhat szakembere értékelte a Vöröskereszt meghívására. Az elsősegélynyújtó verseny a szervezet egyik legnagyobb eseménye.

Kép
Magyar Vöröskereszt 53. Országos Elsősegélynyújtó Verseny

– Itt összeszokott csapatok, összeszokott fiatalok vannak, akik valóban készségszinten fejlesztik az elsősegélynyújtásnak a fogásait, és ezzel ők utána a saját életükben, a saját családjukban, saját iskolájukban akár életet is menthetnek – mondta el Grubert Roland, Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Vármegyei Szervezete igazgatója a Miskolc Televíziónak.

Két versenyfeladat között pihenőpontokon lazíthattak a fiatalok. Voltak olyan versenyzők, akik már sokadik alkalommal vettek részt a Vöröskereszt versenyén. Sőt, mint azt néhányan érdeklődésünkre elárulták: később kimondottan az életmentéssel szeretnének majd foglalkozni.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

De nem minden a közvetlen fizikai sérülésekről és a művérről szólt. A Drogambulancia Alapítványnál például egy olyan speciális szemüveget próbálhattak ki a versenyzők, ami megmutatja, milyen kábítószeres állapotban a látás – míg a katasztrófavédelemnél egy füsttel teli sátorban kockákat kellett keresniük és kivinniük a szabadba.
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.