Ugrás a tartalomra

Láss csodát! című kiállításukkal és műsorukkal mutatkoztak be a tehetséges iskolások

Létrehozva
A Miskolci Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola és Óvoda június 13-án rendezte meg a kiállítással egybekötött gálaműsorát, amelynek a Miskolci Egyetem adott otthont.
Kép
Baptista Általános Iskola gálaműsora
A Miskolci Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola és Óvoda június 13-án rendezte meg a kiállítással egybekötött gálaműsorát. Fotó: Osztie Tibor

Az intézmény több mint egy évtizede foglalkozik tehetséggondozással. A mindennapokba beépített tehetségfejlesztés, a személyre szabott tanulási utak, ugyanúgy az iskola névjegyévé váltak, mint a hátránykompenzáció. 
Az általános iskola és óvoda munkáját az első perctől az az elképzelés határozta meg, hogy az intézménybe járó – többségében hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű - gyermekeknek és családjaiknak hosszú távon nyújtsanak támogatást a nevelés és oktatás segítségével.

Preview Image
Kattintásra galéria nyílik, sok szép fotóval.

Pénteken kijöttek az iskola falai közül, hogy egy másik oktatási intézményben mutassák meg tehetségüket, Láss csodát! címmel. Aki megnézte a kiállított műveket, meghallgatta a zenét, az valóban átérezhette néhány percre a lelkes gyermekekben meglévő csodát.

A Miskolci Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola és Óvoda egy tehetségprogram lezárásaként rendezte meg ezt a kiállítást és gálaműsort, ahol a közönség láthatta a csodát, amelyet a kis diákok alkottak.

Kép
Baptista Általános Iskola gálaműsora

A kiállítást Horváth Zita a Miskolci Egyetem rektora nyitotta meg, akinek elismerő szavai után Molnárné Kertész Ildikó az iskola igazgatója mondott köszönetet a projekt résztvevőinek.

Az ünnepi bevezető beszédeket követően a tehetségeké volt a főszerep. Az iskola tanulóinak műsorát számos gyermek, a szüleik és az intézmény partnerei hallgatták, nézték nagy élvezettel. Molnárné Kertész Ildikó szerint, a nap sikere a gyermekeké, mert a csoda bennük van.

Az ünnepi műsor létrehozásában a Sympfonia Alapfokú Művészeti Iskola tehetségei is közreműködtek.

Kép
Baptista Általános Iskola gálaműsora

Ez is érdekelhet

Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.
Képgaléria
Patak utcai játszótér átadása
Átadták a megújult Patak utcai játszóteret
Miskolc
A Miskolci Belvárosi Kör összefogásának és a támogatók adományainak köszönhetően megújult a miskolci Patak utcai játszótér. A megújult játszóteret Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere vette át dr. Deák Csabától, a Miskolci Belvárosi Kör alapító tagjától és Soós Tibortól, a támogatók képviselőjétől.
Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.