Ugrás a tartalomra

Július végére befejeződhet két egyetemi kollégiumi épület felújítása

Létrehozva
Európai színvonalon újul meg a Miskolci Egyetem teljes kollégiumi szálláshelyrendszere idén nyáron.
Kép
kollegium_felujitas_e4_20250701-ot_02.jpg
Fotók: Osztie Tibor

Gőzerővel halad a munka, július végére elkészülhet az E/3-as és az E/4-es kollégium felújítása. A Miskolci Egyetem épületeiben új, kétágyas, klimatizált szobákat alakítanak ki, korszerű konyhával és fürdőszobával. A tervek szerint új lift és közösségi tér is lesz majd bennük. Hamarosan pedig a 2-es kollégium felújítását is megkezdik a szakemberek.

Stábunk folyamatosan nyomon követi, ahogy megújulnak az egyetemi kollégiumi épületek, legutóbb kedden jártak a helyszínen. 

– Az épületet a négy csupasz faltól teljesen felújítjuk, kicseréltük a nyílászárókat, megújult a villamos rendszer és az épületgépészet. Új burkolatot, a tetőkre pedig napelemeket helyeztünk fel, erősítve ezzel a Miskolci Egyetem zöld campus jellegét és a környezettudatosságot – nyilatkozta Boda Péter, a Miskolci Egyetem üzemeltetési-, sport- és kollégiumi igazgatója. 

Kép
kollegium_felujitas_e4_20250701-ot_01.jpg

– Jelenleg már az utolsó simításokat végezzük, hamarosan megérkezhetnek a szekrények,. A lakószobákhoz tartozó saját zuhanyzó és minikonyha óriási előrelépés az eddigiekhez képest. Egyedül a sütő található közös helyiségben. Az oldalszárnyakban pedig közösségi tereket alakítottunk ki – sorolta, hozzátéve, hogy a dugaljokat úgy helyezték el, hogy a sok elektromos eszközt – laptop, okosóra –, amit egy hallgató használ, mind be lehessen dugni. 

Hangsúlyozta, hogy a komfortos egyetemi kollégiumi szobák felveszik a versenyt más európai egyetemi campusokkal is. 

Kép
egyetemi kollégium felújítás

– Sportvezetőként Európában sok egyetemen jártunk, ahol a Miskolci Egyetem részt vesz európai, vagy akár világversenyeken. Láttuk, hogy máshol milyen az infrastruktúra, milyenek a szállások, a közösségi terek és az oktatótermek. Ez a felújítássorozat az E/1-es kollégiummal kezdődött, majd folytatódott az 5-ös, 6-ossal, most pedig a 3-as, 4-essel. Mindezzel párhuzamosan építettünk teniszcsarnokot, strandröplabdapályát, sőt megújult a menza és a Rockwell épülete is. A Miskolci Egyetem teljes infrastruktúrája bárhol Európában megállja a helyét – részletezte. 

Hozzátette, hogy valószínűleg július végén az E/3-as, E/4-es, augusztusban pedig az E/2-es felújított kollégiumi épületeket már át tudják adni. Ezzel az egyetem minden kollégiumi szálláshelye megújul, amit már nagyon vártak. A felújítás ezerötszáz férőhelynyi szabad kapacitást jelent a Miskolci Egyetem kollégiumi ellátásában 21. századi színvonalon. 

Kép
egyetemi kollégium felújítás

Címkék

Ez is érdekelhet

Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Jól jön a 13. és 14. havi nyugdíj az érintetteknek
MiskolcGazdaság
Mindenki örül a plusz pénznek és van hová tennie. Ez derült ki stábunk körképéből.
A Vasgyár, az Avas és Hejőcsaba is érintett egy közösségfejlesztő projektben
Miskolc
Elindult az „Együtt a helyi közösségekért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.