Ugrás a tartalomra

Helyenként lehet záporra, zivatarra számítani

Létrehozva
Ezek mentén pedig erős széllökések is előfordulhatnak.

Hazánk délkeleti felén fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet, majd ott is a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésben lesz részünk. Elvétve az északkeleti, keleti tájakon, majd délutántól a nyugat felől érkező vastagabb felhőzetből is lehet helyenként záporra, zivatarra számítani.

A délnyugati szelet az ország délkeleti felén kísérhetik napközben élénk lökések, majd az északnyugatira forduló szél nagyrészt az esti óráktól kezd el egyre többfelé megélénkülni, néhol északnyugaton meg is erősödhet.

Zivatarok mentén erős széllökések is előfordulhatnak.

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 30 és 35 fok között alakul. Késő estére 19 és 28 fok közé csökken a hőmérséklet – írja hétfő reggeli előrejelzésében a HungaroMet.

A levegőminőségről két mondat: Majláthon alig elfogadható, a Papírgyárnál megfelelő, a város többi részén jó a levegő minősége a pmmonitoring.hu oldal tájékoztatása szerint.

Ez is érdekelhet

A tréner és a több gólos megterhelés
MiskolcSport
Labdarúgás: nagy érdeklődés előzi meg a helyi fellegvárak csapatainak csatáját.
Képgaléria
Miskolci Termelői Nap
Minőségi kézműves termékek a belváros szívében – termelői nap októberben is
MiskolcGasztroSzabadidő
Október harmadik vasárnapján újra megrendezték az elmaradhatatlan Miskolci Termelői Napot, az igényes vásárlók piacát, ahol minőségi élelmiszerek, különleges kézműves termékek és helyi értékes portékák közül válogathattak.
„Csak” hatvan ponttal nyertek
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I női, A-csoport, alapszakasz, 5. forduló.
Megtudtuk, miért nem indult el mindenhol a főtésszolgáltatás Miskolcon
Miskolc
Hiába kezdődött meg a fűtésszezon, a MIHŐ Kft. mégsem tudta mindenhol elindítani a fűtésszolgáltatást a társasházi korszerűsítések elhúzódása miatt.