Ugrás a tartalomra

Az augusztusi régiségvásáron nem akárkik lepték meg a nézelődőket

Létrehozva
A csöppnyi záporeső sem tántorította el a Miskolci Régiségvásár visszatérő látogatóit, hogy kedvenc gyűjtőszenvedélyüknek hódoljanak.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A letűnt korok harcművészei öltöttek testet augusztus első vasárnapján a régiségvásáron. A Vas Bandérium Egyesület tagjai korabeli ruházatban népszerűsítették edzéseiket a népes főutcán, a végeláthatatlan antik tárgy között sétálva. Emellett a járókelők találkozhattak a III. Miskolci Ars Sacra Fesztivál piros pólósaival is, akik a szeptember 12-től 21-ig tartó nívós, szakrális összművészeti rendezvénysorozatra hívták fel a figyelmet. 

Ha a rövid ideig tartó záport nem számítjuk, a kellemes nyári időjárás kedvezett mindazoknak, akik ezúttal a régiségek és a kézműves termékek nézegetését választották, akár gyalogosan, akár kerékpárral. 

Kép
Régiségvásár
Fotók: Mocsári László

Most sem volt hiány festményekben, szobrokban, antik órákban, érmékben, technikai eszközökben és múlt rendszerbeli relikviákban. A különleges tárgyak a laikusokat és a gyűjtőket egyaránt elvarázsolták. Sőt azok is elégedettek lehettek, akik kedvelik a trófeákat, vagy a kitömött állatokat. A háztartásokba díszes poharakat, edényeket, vagy bevásárló táskákat ajánlottak, a gyerekek számára pedig modelljárműveket kínáltak. Aki végül megéhezett, az megkóstolhatta a házi rétest, vagy zserbót és ajándékba vihetett a rokonainak, barátainak magyar termelői mézet. 

Kép
Régiségvásár

Címkék

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.