A diófa árnyéka alatt lassan főtt a lecsó. Az asztalok mellett tangóharmonika kísérte az idilli beszélgetést. Sőt, az élőzene még Hojnyák Dávid önkormányzati képviselő születésnapi köszöntésének is tökéletes aláfestést biztosított. A hangulat minőségét talán csak a lecsóé előzte meg.
2019-ben, a miskolci választókörzetek határainak átrajzolásával bizonyos intézmények is kerületet váltottak. Bartha György önkormányzati képviselő közel tíz éven keresztül vigyázta a Vár-Sétány Szolgáltatási Központ működését. Eközben az itt lévő nyugdíjas klubbal különleges viszonyt alakított ki, melynek része lett az évenként megrendezett lecsóparti is. Ilyenkor a képviselő a saját pénztárcája terhére főzött: egy nagy bográcsnyi kolbászos lecsóval vendégelte meg minden esztendőben a jókedélyű klubtagokat. A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézményhez tartozó központ azonban kikerült a választókörzetéből. Bartha György azonban azóta is visszajár, mert a lecsóparti nem maradhat el olyan marginális okok miatt, mint az önkormányzati választókörök átszabása.
– Még 2015-ben találtuk ki a központ akkori vezetésével a lecsófőzést, amit immár tízedik éve rendezünk meg – mondta el portálunknak Bartha György, aki kilenc évig volt a szóban forgó területnek a képviselője. – Kérték, hogy ne maradjon abba a hagyomány, így természetesen kötélnek álltam, azóta is minden évben megfőzzük, és a klubtagokkal közösen elfogyasztjuk a kondér lecsót – jó hangulatban, zenével, olykor-olykor táncra perdülve az ebéd után – mesélte a képviselő, akinek körzetébe tartozik most a Bulgárföldi Szolgáltatási Központ és Gondozóház – itt szintén bevezette a lecsóparti intézményét.
A 2024-es választáson a körzet lakói Hojnyák Dávidnak szavaztak bizalmat.
– A központ vezetőjétől egyből a választás után, de még a beiktatásom előtt meghívást kaptam, hogy látogassak el hozzájuk ide, a Bartók Béla utcára, ismerjem meg a munkájukat – emlékezett vissza Hojnyák Dávid, aki szerint az első esemény, amin részt vett, pont a tavalyi, menetrendszerinti lecsóparti volt.
– Már akkor ígéretet tettem, ha lesz rá módom, támogatni fogom a kezdeményezést. Nagyon jó ötletnek tartom ugyanis. Egy fontos eleme annak a sokszínű programkínálatnak, amit a központ szervez az ellátott szépkorúaknak.
Az első ciklusát taposó képviselő kiemelte, hogy a lecsózás tulajdonképp körzethatárokon átívelő tevékenység, hiszen nem csupán a történelmi Diósgyőrben élőknek szól. A központban működő nyugdíjas klubba sokan járnak a Bulgárföldről, a Kiliánból, valamint Alsó- és Felső-Majláthról is.
Hojnyák Dávid hozzátette – bár a lecsónak valót közösen vásárolták, saját pénzükből vendégelve meg a szépkorúakat –, az étel elkészítését egyelőre meghagyja Bartha Györgynek.
A lecsóparti tíz éves lett, de emellett még egy kerek évszámot is ünnepeltek a keddi eseményen. Hojnyák Dávid ugyanis nemrégiben töltötte harmincadik születésnapját – a klubtagok és a központ vezetői pedig ehhez méltóan köszöntötték az önkormányzati képviselőt.