Ugrás a tartalomra

Amerikai testhorror és fekete komédia is érkezik a miskolci filmfesztiválra

Létrehozva
Filmek a világ minden tájáról: íme az East of Europe és a Kitekintő szekciók programja a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról, amit szeptember 5-13. között rendeznek meg.

A tavaly nagy sikerrel bemutatkozott East of Europe szekció a kortárs kelet-európai filmtermés legjavát hozza el idén is, míg a régi kedvencnek számító Kitekintő a világ még távolabbi szegleteiről – például Észak- és Dél-Amerikából – válogatja csokorba a legizgalmasabb filmeket a CineFest látogatóinak.

A szeptember 5. és 13. közötti eseményhez közeledve most megismerhetjük mindkét kategória filmjeit, köztük a Velencei Filmfesztiválról egészen frissen érkező címekkel.

Kép
anyatigris
Részlet az Anyatigris című filmből. Forrás: CineFest

Az észt Liina Trishkina-Vanhatalo filmje, az East of Europe szekcióba került Anyatigris a 15 éves Stefi és édesanyja, Helena meglehetősen zavaros kapcsolatát tárja fel. A kislány minden elképzelhető módon lázad, egy idő után már se iskolába, se haza nem jár. Egy lánybanda tagja lesz, Helena pedig az estéit és az éjszakáit a lánya felkutatásával tölti. Amikor Stefi túladagolás miatt kórházba kerül, Helena válaszút elé érkezik.

A szerb Stefan Djordjevic filmjében, a Beszélj hozzám, szél!-ben a rendező – önmagukat alakító – családtagjai egy tóparti ház újjáépítésére és a Stefan édesanyjáról szóló film befejezésére készülnek. Stefan először találkozik újra családjával édesanyja halála után. A férfi hazatérésével önreflexióval teli utazás veszi kezdetét. Az örök anya-fia kapcsolat meghitt ábrázolása a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválról érkezik az East of Europe programba.

A lengyel Maria Zbąska Ez nem az én filmem című szerelmi történetében Wanda és Janek szeretnék megmenteni párkapcsolatukat, ezért téli utazásra indulnak a balti-tengeri partvidékre, ahol nem csak a zord természeti elemekkel, hanem saját érzéseikkel is szembe kell nézniük. A Berlinben és Karlovy Varyban már bemutatott, a CineFesten az East of Europe válogatásban szereplő filmben humorral, megható pillanatokkal és váratlan fordulatokkal fűszerezett kaland feszegeti a páros egymás iránti elköteleződésének határait.

A cseh Ondřej Provazník rendező az 1990-es évek elejére kalauzol a Hamis hangokban. A 13 éves Karolína bekerül egy világhírű lánykórusba, és hangja rövidesen felkelti a kórusvezető, Machá figyelmét. Kiválasztását diadalnak érzi, mindaddig, amíg rá nem jön, ennek milyen nagy ára van. Az egész világot megrázó, valós események ihlette film az ártatlanság és a hatalommal való visszaélés örök drámájával szembesíti a nézőt. A Hamis hangok Karlovy Vary versenyprogramjából érkezik az East of Europe szekcióba. A cseh fürdővárosban a Karolínát alakító Katerina Falbrovát a legjobb színésznő különdíjával tüntette ki a zsűri.

Alig néhány nappal a Velencei Filmfesztivál után látható az East of Europe-ban a bolgár Stephan Komandarev legújabb, Made in EU című filmje. A rendező nem ismeretlen a CineFest látogatói számára, hiszen két évvel ezelőtt versenyben szerepelt a Blaga leckéi című előző munkája. Az új történet hősnője, a negyvenes évei elején járó kisvárosi varrónő, Iva kénytelen eltitkolni betegségét, hogy megtarthassa az állását. A városban kitörő járvány miatt a közösség azonban minden felelősséget ráhárít.

A szlovén Urska Djukic a Berlinale Perspectives szekciójából a FIPRESCI-díjat nyerte, az amerikai Tribecán pedig a legjobb operatőri munka elismerésével tüntették ki. A szlovén-olasz-horvát-szerb koprodukcióban megvalósult, a CineFesten az East of Europe-ban szereplő Van valami a levegőben a 16 éves, introvertált Luciáról szól, aki a katolikus iskola lánykórusában összebarátkozik a népszerű Ana-Mariával. E barátságot próbára teszi, és veszélybe sodorja a kóruson belüli harmóniát, hogy Lucia érdeklődését felkelti valaki. A lány elkezdi felfedezni a szexualitását, megkérdőjelezve hitét és korábbi értékrendszerét.

Kép
egyutt_testhorror_cinefest_25.jpg
Részlet az Együtt című filmből. Forrás: CineFest

A Kitekintő egyik szenzációja egy már most kultikussá vált amerikai testhorror, a Sundance-ről érkező Együtt. Michael Shanks első rendezésében Tim és Millie (az életben is egy párt alkotó Dave Franco és Alison Brie) kapcsolata válaszúthoz érkezik. Vidékre költöznek, hogy csak egymásra fókuszálhassanak, ám nem számítanak arra, hogy egy természetfeletti, rémálomszerű találkozás felforgatja a lelküket, és legfőképpen: a testüket.

Y, a hányatott sorsú dzsesszzenész és felesége, Jasmine, a táncosnő testét, lelkét és művészetét kínálja fel azoknak, akik a legjobban fizetnek érte, így nyújtva örömet és vigaszt a háborútól szenvedő országban élőknek. Y-t hamarosan egy rendkívül fontos küldetéssel bízzák meg: az új generáció nemzeti himnuszának zenéjét kell megkomponálnia. Az izraeli Nadav Lapid filmje, az Igen Cannes-ból, a Rendezők Kéthete szekcióból érkezik a CineFest Kitekintőjébe.

Néhány nappal az idei Velencei Filmfesztivál után a Kitekintő szekcióban debütál az Úton. A mexikói David Pablos drámájában Veneno, a lázadó fiatal csavargó gyakran alszik együtt az útszéli éttermekbe betérő kamionsofőrökkel. Sürgősen fuvarra van szüksége, és meggyőzi az egyik sofőrt, Muñecót, hogy vigye magával északra. Váratlanul bensőséges kapcsolat bontakozik ki közöttük, ám Veneno-t utoléri a múltja, és mindkettőjük élete veszélybe kerül.

A Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivál Friss Ázsiai Tehetségek versenyprogramjának nyertese a kínai Bian Zhuo Ahogy a víz folyik című, érzékeny filmje. A Kitekintőben látható dráma hőse, Shu Wen akkor eszmél rá, mennyire fontos helyre tennie a családi kötelékeit, amikor egy évvel felesége halála után a lányai ellenzik, hogy új kapcsolatba bonyolódjon. Shu Wen mindent elkövet, hogy begyógyítsa három generáció sebeit, mielőtt még túl késő lenne.

Ugyancsak a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválról, méghozzá a Panorama programból érkezik a Kitekintőbe a kínai Jing Yi alkotása, A botanikus. A Kína északi határán fekvő faluban egy magányos kazah fiú, Arsin egyre halványuló emlékeket őriz családjáról, és a növények társaságában talál menedéket. Egy kínai lány, Meiyu érkezése olyan számára, mintha egy eddig ismeretlen növényt fedezne fel. Mint két különböző faj, együtt növekednek. Egy nap Arsin megtudja, hogy Meiyu a többezer kilométerre lévő Sanghajba fog költözni.

A brazil Marianna Brennand első játékfilmjét, a Manas-t tavaly Velencében és az amerikai Palm Springs-ben is díjazták, mielőtt eljutott volna a Kitekintő szekcióba. Most a CineFest közönsége is megismerheti az amazonasi esőerdőben található Marajó-sziget folyóparti közösségében élő 13 éves Marcielle történetét, aki úgy dönt, hogy szembeszáll a gyerekeket érő szexuális kizsákmányolás ellen, ami felett a saját közössége is szemet huny. A korábban dokumentumfilmeket készítő rendezőnő tíz éven át vizsgálta a nők helyzetét az Amazonas menti falvakban, és letaglózó történetébe beépítette az itt gyűjtött tapasztalatokat.

A Berlinale Ezüst Medve-díjasa a Kitekintőben látható, brazil Azúr ösvény, amely lenyűgöző dél-amerikai tájakon mutatja be a késői önfelfedezés elementáris erejét. Gabriel Mascaro mágikus realizmusban bővelkedő, gyönyörűen fényképezett rendezésében a közeljövő Brazíliájában az idős embereket távoli kolóniákra helyezik át, hogy helyet biztosítsanak a fiatalabb generációk számára. Tereza nem hajlandó beletörődni a sorsába, és valóra váltva álmait inkább nekivág egy hajóval az Amazonasnak.

Kép
szivi ne
Részlet a Szivi ne! című filmből. Forrás: CineFest

Végül, de nem utolsósorban a Kitekintő igazi nagyágyúja az amerikai Ethan Coen rendezése. Hosszú évtizedeken keresztül dolgozott együtt testvérével, Joellel, mostanában azonban igyekszik egyedül próbára tenni tehetségét, és második önálló, Szivi ne! című játékfilmjében számos sztár segíti ebben. A Cannes-ból érkező sajátos fekete komédia hősnője, a kisvárosi magánnyomozónő (Margaret Qualley) rejtélyes gyilkosság végére szeretne járni, miközben belekeveredik egy karizmatikus szektavezér (Chris Evans) és egy rejtélyes nő (Aubrey Plaza) zavaros ügyébe.

A fesztivál időpontjához közeledve hamarosan fény derül a fesztivál Nagyjátékfilmes Versenyprogramjára és a CineDocs versenyszekció filmjeire is.

Címkék

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.