Ugrás a tartalomra

Mielőbb az élvonalba kerülne Miskolc az aktív turizmus és gasztronómia területén

Létrehozva
Látogatószámban növekedés nem várható, amíg a két legfontosabb turisztikai attrakció nem üzemel, mindenesetre vannak biztató eredmények – értékelte turisztikai szemmel a nyarat a MIDMAR kommunikációs vezetője.
Kép
Bachata táncest VH5
Nyárbúcsúztató bachata party a VH5 szervezésében. Fotó: Osztie Tibor

Sorra rendezik a nyárzáró programokat Miskolcon. Bizony, bár még tartja magát a hőség, de hamarosan itt az ősz, a bekuckózás, a kinti programokat felváltják az épületek belső tereibe „szorított” összejövetelek. Nehezített pályán volt kénytelen mozogni a miskolci turizmus, hiszen a Miskolctapolcai Barlangfürdő átmeneti kiesése komoly érvágás a város számára. Lehetetlen feladat lenne egy ilyen attrakció pótlása bármely település számára, de hogyan igyekezett megbirkózni a feladattal Miskolc? – érdeklődtünk a MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Kft. kommunikációs vezetőjénél.

Vár és Barlangfürdő nélkül nehéz

Kassay Tamás azzal kezdte, hogy az egyik nagy nyári sikert kiemelte: a két nagy szállásportál adatai szerint telt házzal ment Miskolc az augusztus 15-17. közötti hétvégén.

„Lényegében online már nem lehetett szállást foglalni ezekre a napokra, ami örömteli, ugyanakkor azt is látni kell, és előre is jeleztük, hogy látogatószámban növekedés nem várható, ameddig a város két kiemelt, legfontosabb turisztikai attrakciója, a Diósgyőri vár és a Barlangfürdő nem üzemel”

– hangsúlyozta a szakember.

Kép
Kassay Tamás
Kassay Tamás, a MIDMAR kommunikációs vezetője

Mint megtudtuk, a jelenlegi adatok alapján, az egész évet tekintve, 2024-hez viszonyítva az év első 6 hónapjában 9,5 százalékos csökkenés volt tapasztalható a vendégszámban. Egészen pontosan 92 070 fő érkezett Miskolcra, ami megközelítőleg a 2023-as eredménynek felel meg.

Irány a természet!

A fenti problémára tekintettel más stratégiát építettek fel: igyekeznek Miskolc egyéb értékeit megismertetni a potenciális látogatókkal, és elérni azt, hogy a város turizmusa kevésbé függjön egy kiemelt attrakciótól. Üzeneteikkel az aktív turizmus kedvelőit, a kirándulni vágyókat célozzák meg, így aztán Lillafüred továbbra is népszerű célpont.

Kép
Gyertyafényes csónakázás a Hámori-tavon
Gyertyafényes csónakázás a Hámori-tavon

Kassay Tamás ugyanakkor megjegyezte, hogy a város turizmusának átpozicionálása több éves folyamat, mindenesetre sokat dolgoznak rajta. Előkészítés alatt áll egy új, többnyelvű, fenntarthatósági célokat is támogató weboldal, fejlesztik a turisztikai termékeket, új és vonzó élményprogramokat dolgoznak ki.

Ilyen volt már a nagy sikerű Erdei Gasztroexpressz, melynél a vendégek fele nem a környékről érkezett, tehát szállást is foglalt, hogy a programot egy kellemes hétvégi kirándulással, fürdőzős pihenéssel kössék össze. Mint megtudtuk, a gasztroexpresszel szeretnének bekerülni a globális top 100 fenntarthatósági jógyakorlat közé, ami a világ minden pontján láthatóvá tenné Miskolcot.

– Szintén újdonság az avasi pincesort bemutató, borkóstolóval egybekötött élményséta, amelyre a helyiek mellett turistákat is várunk. Az első tapasztalatok alapján fogjuk ezt a terméket is optimalizálni, ahogyan az Ipari Szafari esetében is tesszük, amelyet még májusban valósítottunk meg a Vasgyár területén – tette hozzá a komunnikációs vezető, aki megemlítette még az egyre gyarapodó országos sajtómegjelenéseket, az országos rádióműsorokban való szerepléseket és az influenszer-kampányokat is.

Kép
Erdei Gasztroexpressz élménytúra
Mosolygós arcok az Erdei Gasztroexpressz élménytúrán. Fotó: Mocsári László

Látogatócsúcsokat döntenek

A szakmai oldalon is erősítenek, hiszen workshopokat tartanak a helyi szolgáltatóknak, hogy erősíthessék a versenyképességüket. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptak Kassay Tamás elmondása szerint, aki biztat is mindenkit arra, hogy csatlakozzon. Érdeklődni a media@hellomiskolc.hu címen lehet.

A szakember kitért a nagyobb volumenű, rengeteg embert vonzó városi programokra is.

– A nagyrendezvények, úgymint a Kocsonyafesztivál, vagy a Borangolás, az idei évben mind látogatócsúcsot döntöttek. És egyre népszerűbb az Avasi Kvaterka is, amelyre turisták is becsatlakoznak, tehát már nem csupán a helyiek számára vonzó programlehetőség. Az Erdei Gasztroexpressz szintén telt házzal ment – sorolta, hozzátéve: a Miskolci Kulturális Központ által szervezett rendezvények is „kifejezetten jól sikerültek”, miközben a Miskolci Soho is egyre többen fedezik fel.

Kép
Avasi Borangolás szombat este
Avasi Borangolás – évről évre rekordokat dönt a látogatók száma. Fotó: Horváth Csongor

„Alakul egy újfajta kulturált éjszakai élet Miskolc belvárosában”

– mutatott rá Kassay Tamás.

– Rengeteg elképzelésünk van. Ami biztos: Miskolcnak nagyon jó adottságai és lehetőségei vannak a fenntartható és az aktív turizmus, valamint a gasztronómia területén. Kiemelt célunk, hogy ebben a szegmensben mielőbb az élvonalba kerüljön a város – mondta a MIDMAR kommunikációs vezetője.

Ez is érdekelhet

Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Megérkeztek az első BYD buszok Miskolcra
MiskolcGazdaságKörnyezet
Egy rövid próbaüzem után hamarosan forgalomba állnak az első, tisztán elektromos hajtású városi autóbuszok - osztotta meg a közösségi médiában a polgármester.
minap indito belvaros
Erősítik a miskolci fiatalok közösségi életét
Miskolc
Elindult az „Együtt a miskolci fiatalokért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.
Karambol Miskolcon: tűzoltók és mentő a helyszínen (frissítve)
MiskolcBaleset
Baleset történt Miskolcon. Tűzoltók és mentők a helyszínen, az Ifjúság útja és a Csabai kapu kereszteződésénél.