Ugrás a tartalomra

Már elővételben is telt házas több vetítés a CineFesten

Létrehozva
Már elővételben több mint hatezer jegy kelt el a pénteken kezdődő 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál előadásaira - tudatták a szervezők. Legnépszerűbbek a magyar filmek.
Kép
Jelenet a Bölöni, az erdélyi legenda c. filmből (CineDocs)
Jelenet a Bölöni, az erdélyi legenda c. filmből Fotó: CineDocs

A legnagyobb érdeklődés a magyar filmeket kíséri: a két Oscar-díjas alkotó új filmjeit, az Árvát és az Egykutyát, illetve a CineDocs szekcióban szereplő Bölöni, az erdélyi legenda című filmet, amely Bölöni László focilegenda életét mutatja be.

A Bölöni – Az erdélyi legendában világsztárok mesélnek a Cristiano Ronaldot is felfedező edző, Bölöni László karrierjéről, Kollarik Tamás és Szabó Attila rendezésében. Puskás Ferenc mellett Bölöni az egyetlen magyar labdarúgó, aki a magasba emelhette a Bajnokok Ligáját megelőző BEK kupát, edzőként pedig több országban nyert kupákat és bajnokságot, számos későbbi világsztárt indított el.

Kollarik Tamás, a film ötletgazdája és rendezője elmondta, hogy „Bölöni László pályafutása minden sportember számára mintaadó, élete pedig egy sok tanulságot hordozó Közép-Európai sorsot mutat. A Bölöni-film nem csupán sportfilm, nem csak a focirajongók a célközönség. Társadalom- és korrajz is egyben, korszakokon, csodálatos tájakon és országokon átívelő igazi utazás.”

Szabó Attila, a film erdélyi társrendezője úgy véli, „az erdélyi magyarok számára Bölöni ugyanolyan, mint Puskás Ferenc az anyaországiaknak. Az egyetlen igazi legenda, akivel már a kommunista diktatúra idején azonosulni tudtunk, minden fiúgyermek igazi példaképe.”

A dokumentumfilmhez több mint ötven városban több mint hatvan interjú készült. Az alkotóknak sikerült elérni, hogy a 30 éve a nyilvánosságot kerülő Valentin Ceausescu, az egykori román kommunista diktátor fia mellett a román forradalom ikonikus alakja, Mircea Dinescu költő, valamint olyan hatalmas futballsztárok, mint Peter Cech, Axel Witsel, Raphael Varane, Ricardo Quaresma, Kim Källström, Marius Lacatus, Helmuth Duckadam és Gheorghe Hagi, a Barcelona legendái, és a magyar labdarúgás olyan nagy alakjai, mint Nyilasi Tibor vagy Kovács Kálmán is megjelenjenek a filmben.

Bíró Tibor fesztiváligazgató megjegyezte, hogy „régóta várja a szakma a Bölöni-filmet. A sajtóérdeklődés is rendkívüli évek óta, de az is jelzi a felfokozott várakozást, hogy a filmfesztiválon tervezett két bemutató közül az egyikre már két héttel korábban minden jegy elfogyott.”

A Bölöni, az erdélyi legendát a nézők szeptember 10-én, szerdán 17.30-kor az Uránia teremben és 11-én, csütörtökön 18.00-kor a Béke teremben láthatják Miskolcon, jóval az országos mozibemutató előtt. A külföldi alkotások közül a Kitekintőben látható Szivi ne! első vetítése eddig telt házas, de a többi vetítésre is nagy ütemben fogynak a jegyek - írják.

Kép
Jelenet a Szivi ne! c. filmből (Kitekintő)
Jelenet a Szivi ne! c. filmből (Kitekintő)

Címkék

Ez is érdekelhet

Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
MiskolcBelföldÉletmód
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Egy állomás az olimpia felé vezető úton
MiskolcSport
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában jövő csütörtökön kezdődő és április 19-én záruló cselgáncs Európa-bajnokságon.
Járatseriffek helyett kalauzokat – vallja dr. Mokrai Mihály országgyűlési képviselőjelölt
MiskolcVélemény
Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a miskolci országgyűlési képviselőjelölteket, akiknek sztenderd kérdéseket tettünk fel a városunkkal és a terveikkel kapcsolatban, hogy megtudjuk, milyen elképzeléseket képviselnének megválasztásuk esetén a magyar parlamentben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.