Ugrás a tartalomra

Százötven új köztéri szemetessel gazdagodik a város

Létrehozva
Az önkormányzat prioritásai közé tartozik Miskolc kitakarítása és a tisztaság megőrzése, most egy vállalat is bekapcsolódott a munkába új hulladékgyűjtők felajánlásával.
Kép
hulladektarolo_atadas_250904_ja-32.JPG
Százötven új köztéri hulladékgyűjtő segíti a köztisztaság fenntartását Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos

Csütörtöktől városszerte számos új köztéri hulladékgyűjtővel találkozhatnak a járókelők Miskolcon, amelyeket a Mento Kft. ajánlott fel a MiReHu Nonprofit Kft. támogatásával. Százötven új kukát helyeznek ki a város különböző pontjain a Miskolci Városgazda munkatársai, ami jelentősen hozzájárul ezentúl a köztisztasági helyzet és a városkép javításához.

Ebben persze partnerként számítanak a közlekedő emberekre is, hogy elmennek majd a szeméttel a kukákig.

Kép
hulladektarolo_atadas_250904_ja-15.JPG

A beszerzésről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Tóth-Szántai József polgármester kiemelte: Miskolc fejlődésének alapja, hogy utcáink, tereink, parkjaink és aluljáróink tiszták és rendezettek legyenek.

– Az önkormányzat október óta kiemelt figyelmet fordít a város köztisztaságára. Azt gondoljuk, hogy Miskolc fejlődésének elengedhetetlen alapja az, hogy lakókörnyezetünk, az utcák, a terek, a parkok, az aluljárók rendezettek legyenek. A köztisztaság megteremtése azonban nem egy egyszeri feladat. Folyamatosan, megállás nélkül dolgunk és feladatunk van azzal, hogy Miskolc utcái és terei tiszták legyenek – hangsúlyozta.

Elmondta, a képviselők, az önkormányzati dolgozók és a Városgazda munkatársai nagyon sokat tesznek azért, hogy a lakókörnyezetünk szép legyen. Ehhez azonban nagyon-nagyon nagy szükség van arra is, hogy a miskolciak ebben partnerek legyenek, hogy minden itt élő is fontosnak tartsa azt, hogy a városba érkező emberek, és mindazok, akik a város utcáin sétálnak, jól érezzék magukat Miskolcon. Ennek az egyik első számú feltétele, mondhatni alapfeltétele, a tisztaság és a rend.

Kép
hulladektarolo_atadas_250904_ja-19.JPG

– Két nagy takarítási akciót szerveztünk idáig, az egyiket tavaly októberben, a másikat idén tavasszal. Hatalmas mennyiségű hulladékot szállítottunk el a városból. Folytatjuk ezt az akciót is. De van még egy nagyon fontos dolog: méghozzá az, hogy a miskolciakat is partnernek kérjük abban, hogy vigyázzunk együtt a város rendjére és tisztaságára. Ezt a folyamatot mi is segítjük, most úgy is, hogy a város különböző pontjain vagy kicseréljük, vagy pedig megújítjuk azokat a hulladékgyűjtő edényeket, amelyek ebben a segítségünkre lesznek – fogalmazott a polgármester, aki rámutatott, mennyire fontos az együttműködések terén az, hogy helyben működő vállalkozások is segítik a várost.

Kép
hulladektarolo_atadas_250904_ja-26.JPG

Példaként említette a „Szerelmesek hídjánál” felszerelt színes esernyőket, amelyekkel a Deák Ferenc teret tudták látványosabbá tenni, és most a Mento Kft.-nek és a Mirehu-nak lehet köszönetet mondani a százötven új hulladékgyűjtő edény felajánlásáért, amelyeket Miskolc különböző pontjain helyeznek el.

– Arra kérem a miskolciakat, hogy becsüljük meg ezeket az új kihelyezett hulladékgyűjtő edényeket, vigyázzunk rájuk és használjuk őket. A köztisztaság megteremtése és fenntartása nem egyszeri feladat, hanem folyamatos munka, amelyhez kitartás, szervezettség és közösségi összefogás szükséges – hangsúlyozta, hozzátéve: valódi és tartós eredményeket a miskolciak együttműködése nélkül nem tudunk elérni.

Kép
hulladektarolo_atadas_250904_ja-17.JPG

Hercsik Dávid, a Mento Csoport cégvezetője kiemelte: a lokálpatrióta, családi tulajdonban működő vállalatcsoport fő tevékenysége a hulladékkezelés, az újrahasznosítás és az illegális lerakók felszámolása.

„Mindig örömmel csatlakozunk olyan kezdeményezésekhez, amelyek élhetőbbé és tisztábbá teszik városunkat. Ezzel az akcióval példát szeretnénk mutatni a miskolci vállalkozásoknak is: keressék meg a lehetőségeket, és lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá a város életminőségének javításához”

– fogalmazott.

Kép
hulladektarolo_atadas_250904_ja-22.JPG

Hollósy András alpolgármester kiemelte: a köztisztaság javítása érdekében több akciót is szervezett az önkormányzat az elmúlt hónapokban. Az őszi és tavaszi nagytakarítási programban a Városgazda Kft. munkatársai lemosták a padokat, játszótereket, köztéri szobrokat. Több mint ezer graffitit távolítottak el és több tucat illegális szemétlerakót számoltak fel városszerte.

Elmondta, az új hulladékgyűjtők közül 100 darab 80 literes edény közintézményekhez, 50 darab 70 literes pedig a belváros közterületeire kerül.

Kép
hulladektarolo_atadas_250904_ja-30.JPG

Ez is érdekelhet

mother father/pixabay.com
A jogász válaszol: A kiskorú gyermek közös szülői felügyelete
Miskolc
Egy miskolci olvasónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy mit jelent a közös szülői felügyelet, és mi történik akkor, ha a felek ebben nem tudnak megegyezni. Házasságából egy gyermek született, jelenleg külön élnek feleségével, és a férj válópert kíván indítani.
Megkoronázták Tokióban
MiskolcSport
A mindössze huszonkét esztendős miskolci paralimpikon nemcsak sportteljesítményével, hanem példamutató hozzáállásával is reményt sugároz: motivál és erőt közvetít mindazok számára, akik valaha valamilyen akadályba ütköztek, legyen az a sport, vagy az úgynevezett nagybetűs élet bármely más területe.
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program
Miskolc
Mutatjuk hétfő reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.
DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.