Ugrás a tartalomra

Miskolc szíve a helyén van

Létrehozva
Több mint százan vettek részt pénteken a Városházán megrendezett ingyenes szív- és érrendszeri szűrésen, amely életmentő jelentőségű vizsgálatokat kínált a miskolciaknak.
Kép
veradas_varoshaza_250905_rp-1.jpg
Fotók: Rogosz Péter

Sikeresnek mondhatjuk a programot, hiszen mintegy 130 fő vett részt azon az ingyenes szív- és érrendszeri szűrésen, ahol ujjbegyes koleszterinszint-mérést is végeztek.

A vizsgálatot az egyik ismert gyógyszergyártó vállalat támogatásával szervezték meg, a szakmai hátteret pedig a DVTK Medical biztosította. A szűrés az LDL-koleszterinszint mérésére fókuszált, amely kulcsszerepet játszik az érelmeszesedés, az infarktus és a stroke kialakulásában.

– Öröm számomra, hogy idén Miskolc is bekapcsolódhatott a három éve futó kezdeményezésbe, hiszen egy közösség csak akkor lehet teljes, ha tagjai odafigyelnek egymás és saját egészségükre – hangsúlyozta Matiscsák Éva alpolgármester.

Kép
véradás

A szív- és érrendszeri betegségek Magyarországon vezető haláloknak számítanak, ezért indult el 2023-ban a „Szívügyünk az egészség” elnevezésű országos felvilágosító és szűrőprogram. Miskolc idén az első állomása volt a kezdeményezésnek, így a helyiek személyesen is tehettek szívük egészségének megőrzéséért.

A tapasztalat azt mutatja: sok miskolci számára nemcsak fontos, hanem valódi szívügy is az egészségmegőrzés.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Grund Piknik a népkertben
Ti vagytok a Grund, nem is akárhol, hanem a Népkertben
MiskolcSportSzabadidő
A szabadidősport és az önfeledt közös játék legújabb színtere a Grund Piknik, amit szombaton második alkalommal tartottak meg a Népkertben, ezúttal streetball kosárlabda bajnoksággal egybekötve.
Nagyon kikaptak a hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: szombaton délután hazai környezetben vereséget szenvedett a diósgyőriek élvonalbeli női gárdája.
Finomabbnál finomabb háztáji ínyencségek az augusztusi Termelői Napon
MiskolcGasztroSzabadidő
Augusztus harmadik vasárnapján sem maradhatott el a Miskolci Termelői Nap, ahol a minőségi ételeket és kézműves termékeket kedvelő vásárlók is megtalálták a számításukat.
Képgaléria
Box gála az M1 Fitnessnél
Több százan nézték meg a bokszgálát
MiskolcSport
Ökölvívás: eddig soha nem látott viadalt tartottak szombaton délután és este Miskolc belvárosában, ahol a harcosok az utcán bunyóztak.