Ugrás a tartalomra

Az Ars Sacrán mutatták be a Miskolci Keresztény Szemle új számát

Létrehozva
A hit és a tudomány kapcsolatáról és a Szent Mihály-kultuszról is lehet olvasni a folyóirat legújabb számában.
Kép
ars_sacra_kereszteny_szemle_bemutato_250917_hcs-7.jpg
Fotók: Horváth Csongor

A III. Miskolci Ars Sacra Fesztivál keretében, szeptember 17-én, szerdán tartották a Miskolci Keresztény Szemle idei harmadik számának bemutatóját a Miskolci Akadémiai Bizottság (MAB) Székházában. Az eseményen Menyhárt Szabolcs, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Miskolci Csoportjának elnöke, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója és Juhász László főszerkesztő mutatták be a több mint húsz éve alapított folyóiratot.

A kiadványt 2005-ben alapította Gróf Lajos, amely mára a 21. évfolyam 81. számánál tart. Küldetése, hogy a keresztény világnézet szellemi értékeit közvetítse és megőrizze, ökumenikus szemlélettel.

Kép
ars_sacra_kereszteny_szemle_bemutato_250917_hcs-3.jpg
Juhász László főszerkesztő, Menyhárt Szabolcs a KÉSZ helyi csoportjának elnöke

„Hangsúlyosan lokálpatrióták vagyunk, de szellemi horizontunk túlterjed Miskolc városán, mert tudjuk, hogy a teremtett világ történései és eseményei ránk is hatással vannak, a sorsunkat alapvetően befolyásolják” – emelte ki Menyhárt Szabolcs.

A friss lapszámban Szent Istvánról és az államalapítás ünnepéről való megemlékezés mellett több tanulmány is olvasható: Sáry Pál professzor a hit és tudomány kapcsolatát elemzi, Udvarhelyi Nándor a Szent Mihály-kultusz gyökereit tárja fel, Sasvári István pedig Németh László életművét vizsgálja.

Kép
ars_sacra_kereszteny_szemle_bemutato_250917_hcs-4.jpg
A Miskolci Keresztény Szemle korábbi számai

A negyedévente, 96 oldalon megjelenő kiadvány az Eszmék és Értékek Alapítvány gondozásában jut el az olvasókhoz, és az évek során Miskolc kulturális és egyházi életének fontos szereplőjévé vált.

Ez is érdekelhet

A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Visszatér Ludmilla Miskolcra – újra az Avasi kilátóban varázsolhatja el közönségét
MiskolcSzabadidő
Több év kihagyás után ismét közös bulira készül Ludmilla és az Elektróger. A miskolci underground meghatározó partisorozata október 17-én az Avasi kilátóban várja a közönséget, a szervezők pedig egyfajta időutazásként is tekintenek az estére.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.