Ugrás a tartalomra

Az Avasi is csatlakozott a Kadét Programhoz

Létrehozva
Az új képzésforma már a következő tanévben megjelenik az oktatási intézményben.
Kép
avasi_gimnazium_kadet_program_250918ml-6.JPG
Fotó: Mocsári László

Csatlakozott a Kadét-programhoz az Avasi Gimnázium – az erről szóló együttműködési megállapodást csütörtökön délelőtt írták alá az oktatási intézmény színháztermében.

Az eseményen először Miklós Tamás, a gimnázium első embere szólt, aki beszédében hősöknek nevezte a katonákat, akik mindig ott vannak a bajban, hogy megvédjék az embereket. Példaként családi emlékét hozta fel, a Don-kanyart nagyapját, akitől rengeteg történetet hallott a második világháborúból, illetve elmondta azt is, a világégés alatt az ő édesapját is egy katona mentette, így saját életét is ennek az embernek köszönheti.

– Ez volt az a lelki háttér, ami arra vezetett engem, hogy ezt a szép feladatot megmutassam az Avasi Gimnázumnak, az avasi gimnazistáknak. Emiatt gondoltam, hogy nekünk szükséges csatlakozni a Kadét Programhoz. Nekem egy nagyon nagy örömet jelent és remélem nagy lesz az érdeklődés, hogy az Avasi Gimnáziumban ez az új képzés egy fél osztályként megfog jelenni – jelentette ki.

Kép
avasi_gimnazium_kadet_program_250918ml-11.JPG

Orosz Antal alezredes, a Magyar Honvédség, II. területvédelmi ezredének ezredparancsnoka az eseményen hangsúlyozta: a programnak köszönhetően a tavalyi évben megduplázták a tartalékosok számát. Ennek fontos irányvonala a gyerekekkel való foglalkozás.

– Hiszem, hogy aki az oktatásba fektet az a jövőbe fektet. Ez a honvédelmi nevelési oktatás vonatkozásában ez hatványozottan érvényes, mert az iskola, a tanintézmény, az Avasi gimnázium az a célja, hogy intelligenciát adjon a gyermekeknek és ezt a munkát hatékonyan tudja támogatni a honvédség a Kadét-programon keresztül – tette hozzá>

Amint kiderült, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyében jelenleg huszonkét tagintézmény vesz részt a Kadét Programban, az Avasi közöttük a második gimnázium. A program egyébként 2017-ben jött létre a Honvédelmi Minisztérium támogatásával, felváltva egy korábbi, hasonló rendszert. A hazafias- és honvédelmi nevelés célja, hogy tudatosítsa a gyerekekben a haza szeretetének és a haza védelmének fontosságát, valamint hozzá járuljon a fiatalok felelős állampolgárokká való neveléséhez.

Címkék

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?