Ugrás a tartalomra

A hit és a tudomány jól megfért egymás mellett az Ars Sacrán

Létrehozva
Szakralitás a gyógyításban címmel, az emberi méltóság témáját járta körül a fesztivál tudományos konferenciája.
Kép
ars_sacra_mab_20250918-ot_07.jpg
Fotók: Osztie Tibor

Egy teljes napot a gyógyítás témájának szenteltek a III. Miskolci Ars Sacra Fesztiválon. Szakralitás a gyógyításban címmel tudományos konferenciát rendeztek neves előadókkal, szeptember 18-án, csütörtökön, a MAB Székházban. Konferált: Farkas Erzsébet, a Szent István Rádió szerkesztő-műsorvezetője. A közönség soraiban ott ültek a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikumának tanulói is. 

Az előadások az emberi méltóság egyéni és társadalmi kérdéseivel foglalkoztak, amelyeket a hit, a gyógyítás és ápolás, szociológia, idősgondozás és a művészet oldaláról közelítették meg. Az előadók a Katolikus Egyház Katekizmusára, a pápa megnyilatkozásaira és a vatikáni nyilatkozatokra is támaszkodtak a témakörrel kapcsolatban. 

A remény üzenetét viszik

„A III. Miskolci Ars Sacra Fesztivál nagyon szerteágazó programot vonultat fel: koncerteket, kiállításokat, irodalmi délutánokat, előadásokat, lelkiségi és tudományos eseményeket foglal magában. Számtalan művészeti ág - képzőművészet, zene és irodalom – segítségével próbáljuk a Ferenc pápa által meghirdetett jubileumi szentév üzenetét közvetíteni, amelynek a mottója „A remény zarándokai” azonos a fesztivál mottójával” – mondta megnyitó köszöntőjében Várhelyi Krisztina, a III. Miskolci Ars Sacra Fesztivál főszervező ötletgazdája, az Éltető Lélek Alapítvány alapító tagja. 

Kép
Várhelyi Krisztina, Ars Sacra konferencia

Kiemelte, hogy páratlan sikert arat a rendezvénysorozat. Így a hatodik nap után elmondható, hogy minden programon hatalmas a részvétel. Hozzátette, ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a békesség, valamint a hit, remény és szeretet irányába való elmozdulásra nagyon nagy igénye van az embereknek. 

A tudomány erősítheti a hitet

„Az MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának kilenc évig voltam az alelnöke és a mai napig szeretek a MAB Székházba járni. Amikor a hit és a tudomány kérdéseiről esik szó, mindig belelkesedem. Az jut az eszembe, amikor meghívtuk Freund Tamás, Széchenyi-díjas neurobiológust, az MTA jelenlegi elnökét. Előadása alatt még a csilláron is lógott a közönség és valaki megkérdezte, hogyan tudja összeegyeztetni magában a tudományt és az istenhitét” – idézte fel Benkő Péter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Miskolci Bizottságának korábbi alelnöke. 

Kép
Benkő Péter az Ars Sacrán

Emlékeztetett, hogy Freund Tamás szerint nagyon jól megfér egymás mellett a hit és a tudomány. Sőt tudományos eredményei elérésében a hite is segített, miáltal világszerte ismert lett. A tudomány felfedezései miatt pedig köszönettel tartozik Istennek, ami a hitét erősíti. 

Istennek hálás életéért

Benkő Péter megosztotta, hogy tizennégyszer menekült meg közvetlenül a haláltól, amiért Istennek hálás.

„Amikor a francia és a svájci határnál túléltem egy síbalesetet, megfogadtam, hogy szülész-nőgyógyászként soha többé nem fogok abortuszt végezni, mert gyermekgyilkosságnak tartom. Pedig akkor osztályvezető főorvos voltam Miskolcon a Semmelweis Kórházban és utána tizenkét évig a megyei kórházban. Mindkét kórházban az orvosi kar számára kihirdettem, hogy aki hasonlóan gondolkodik, az állandó felmentést kap az abortusz végzése alól” – árulta el a korábbi alelnök. 

A hit gyógyító erővel bír

A köszöntők után „Hited meggyógyított téged” címmel Juhász Ferenc atya, az Egri Főegyházmegye pasztorális helynöke, a Mindszenti templom plébánosa tartott előadást a Szentírásban található gyógyítástörténetek alapján. 

Kép
Juhász Ferenc atya, MAB Székház

„Előadásom címét abból a történetből választottam, amikor Jézus azt mondja egy meggyógyított nőnek: „Leányom, hited meggyógyított. Menj békével és maradj egészséges!” (Mk. 5,34) A Biblia tanításán nevelődött ember pontosan tudja, hogy nemcsak úgy általában leszünk betegek, hanem a betegség gyökerében az ősbűn következménye” – jelentette ki Juhász Ferenc atya. „A Szentírás első lapjain a teremtéstörténetben az ember az ősbűn következtében elveszíti eredeti épségét, paradicsomi állapotát, ami előképe az üdvösségnek. A Biblia írója pedig feltételezi, hogyha ez nem következett volna be, akkor nem lehetne betegség, fájdalom és halál sem” – hangsúlyozta. 

Elmagyarázta, hogy Jézus éppen ezért mondhatta azt, hogy a hit gyógyít, mivel a betegség nemcsak fizikai, testi, hanem lelki állapot is. 

Kép
Ars Sacra tudományos konferencia

Címkék

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.