Ugrás a tartalomra

Megkoszorúzta az egyetem emléktábláját a Földes

Létrehozva
Az intézmény Hősök tere melletti épületében kezdte meg működését több mint hetvenöt éve a Nehézipari Műszaki Egyetem, vagyis mai nevén a Miskolci Egyetem.
Preview Image
Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása - Osztie Tibor képgalériája

A Földes Ferenc Gimnázium épületében indította el első tanévét a Miskolci Egyetem 1948. szeptember 18-án. Ez alkalomból a gimnázium homlokzatán található emléktáblát koszorúzták meg csütörtökön.

Az ünnepségen a gimnázium közösségének nevében a diákönkormányzat vezetői, az intézmény igazgatója, valamint a Földes Ferenc Gimnázium Öregdiák Egyesületének képviselői helyezték el koszorúikat.

Fazekas Róbert, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója elmondta, Az esemény célja, hogy az intézmény diákjai is megismerjék a gimnázium és az egyetem közös múltját.

– Iskolánk a mai napig az egyik legfontosabb partner intézménye a Miskolci Egyetemnek. Idén a diákjaink közül több, mint negyvenen választották a Miskolci Egyetem valamelyik mérnöki karát, jogász vagy közgazdász képzését a tovább tanulás szempontjából az érettségi után. Ez egy nagyon erős kapcsolatot jelent és egy folytatás, annak a folytatása, ami az elmúlt évtizedekben szinte természetessé vált a városban, hiszen a gimnáziumból nagyon sok diák az egyetemen folytatta tanulmányait – jelentette ki a gimnázium vezetője.

Ahogyan az ismert, a Földes tavaly nyáron került a Miskolci Egyetem fenntartásába, az idei évtől pedig a felsőoktatási intézmény gyakorlógimnáziumaként működik.

Címkék

Ez is érdekelhet

Miskolci Egyetem: itt vannak a felvételi ponthatárok
MiskolcOktatás
Kiderült csütörtök este, kit vettek fel a Miskolci Egyetemre.
Népkerti Szabadidőközpont, Miskolc
Újra megtelik élettel a Népkert: jön a Grund Piknik
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Minden szombaton 16 órától ingyenes közösségi sporttal, játékokkal és kötetlen kikapcsolódással várja a miskolciakat a Grund Piknik a Népkerti Szabadidőközpontban. A részvétel mindenki számára ingyenes.
melegvíz
Nincs melegvíz a belvárosban és a Győri kapu egyes részein
Miskolc
Szünetel a melegvíz-szolgáltatás csütörtök délután a miskolci belvárosban és a Győri kapu egyes részein.
Grizzly - görög táncház
Egy estére Görögország hangulata költözik a Csengey-kertbe
MiskolcKultúraSzabadidő
A mediterrán életérzés, az élő görög zene és a hagyományos táncok varázsolnak különleges hangulatot pénteken a Csengey-kertbe, ahol egy estére Görögország kultúrája kerül a középpontba.