Ugrás a tartalomra

Ők indulnak Borsodban a Mi Hazánk színeiben

Létrehozva
A hét jelölt bemutatása mellett Pakusza Zoltán a párt főbb célkitűzéseit is ismertette hétfőn.
Kép
mi_hazank_jeloltek_2026_baz_250929_ta_02.jpg
Miklós Árpád Ferenc, Varga Balázs, Fiszter Zsuzsanna, Pakusza Zoltán, Pasztorniczky István, Nyitrai Attila, Szajlai János. Fotó: Tajthy Ákos

Bemutatta Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei országgyűlési képviselőjelöltjeit a Mi Hazánk. A párt hétfő délelőtt, a Szent István téren tartott sajtótájékoztatóján elhangzott: akárcsak az elmúlt években, jövőre is önállóan indulnak az országgyűlési választásokon, és minden választókerültekben, így a borsodi hétben is indítanak jelölteket.

Pakusza Zoltán, a párt alelnöke kijelentette, céljuk az, hogy alternatívát nyújtsanak azoknak, akik sem a Fidesz, sem pedig a Tiszát nem kívánják támogatni.

Amint fogalmazott, pártjuk a parlamentbe jutása óta folyamatosan azét dolgozik, hogy a magyar emberek sorsát jobbá tegyék, és erre konkrét programjuk van.

– Ennek egyik fontos eleme a közelmúltban második alkalommal megrendezett Hungulf Expo, mellyel a magyar kkv-szektornak tudunk piacot szerezni külföldön, akik ennek köszönhetően el tudják adni termékeiket és jelentős bevételekre tehetnek szert. Ugyanilyen fontos a minden vármegyében megrendezett Hazai Vásár programsorozatunk is, mellyel pedig a helyi termelőket kötjük össze a vásárlókkal, mindezt úgy, hogy kikerüljük a multikat – hangoztatta.

A közbiztonság javítását is fontos célnak nevezték, ezzel kapcsolatban egyrészt a Mi Hazánkhoz köthető Bűnvadászok működését emelték ki.

– Másrészt pedig Szolnokon is sikert értünk el, a városban ugyanis az elmúlt hónapokban megszaporodott az erőszakos bűncselekmények száma, és az emiatt meghirdetett, több ezer fővel lezajlott tüntetésünk hatására végre nagyobb lett a rendőri jelenlét nemcsak a vármegyeszékhelyen, hanem annak környékén is – mondta el Pakusza Zoltán kiemelve, a „végrehajtómaffia” felszámolása, és a vendégmunkások számának visszaszorítása is fontos céljuk.

Kép
mi_hazank_jeloltek_2026_baz_250929_ta_01.jpg

A Mi Hazánk Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei országgyűlési képviselőjelöltjei
1-es választókerület: Miklós Árpád Ferenc
2-es választókerület: Pakusza Zoltán
3-as választókerület: Varga Balázs
4-es választókerület: Fiszter Zsuzsanna
5-ös választókerület: Pasztorniczky István
6-os választókerület: Nyitrai Attila
7-es választókerület: Szajlai János.

Címkék

Ez is érdekelhet

Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.