Ugrás a tartalomra

Szárnyaló élmény: madarakat figyeltek Miskolcon

Létrehozva
Az őszi madárvonulás látványát élhették át a miskolciak az Európai Madármegfigyelő Napok keretében, amelyhez idén is csatlakozott a város.
Kép
europai_madermegfigyelo_nap_20251004-ot_10.jpg
Lesték és számolták is a madarakat. Fotó: Osztie Tibor

Az Újmassai Őskohó környékén kicsik és nagyok együtt lesték a vonuló fajokat, és testközelből ismerkedtek meg a madárvilággal. Az Európai Madármegfigyelő Napokat (EMN) a BirdLife International indította 1993-ban, időpontja hagyományosan október első hétvégéje, amikor a kontinensen egyszerre százezrek figyelik és számolják a madarakat. A programhoz Magyarország is évről évre csatlakozik, és rendre az élmezőnyben végez: tavaly 30 ország 1722 helyszínén csaknem 6 millió madarat regisztráltak, Magyarország két kategóriában is dobogós lett.

Kép
europai_madermegfigyelo_nap_20251004-ot_04.jpg

A miskolci eseményen már kora reggel kifeszítették a madárfogásra alkalmas függönyhálókat. 
– Sikerült is egy gyűrűs barátcinegét fognunk, amit úgy hívunk: visszafogás – mondta Somoskői Péter, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület bükki helyi csoportjának alelnöke. Hozzátette: – A madárgyűrűzés fő célja a vonuláskutatás. A gyűrűk olyanok a madaraknak, mint nekünk a rendszám: segítségükkel nyomon követhetjük mozgásukat, vándorlásukat.

A programhoz az Erdei Iskola is csatlakozott. 
– Társasjátékokat, memóriajátékokat, erdei szerencsekereket hoztunk, emellett bemutattuk az erdei élőlények világát a gombáktól a nagyvadakig – mondta Molnár Nikolett, a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola vezetője. Elárulta, hogy 10–12 éve visszajáró vendégei az eseménynek. 
– Fontos számunkra, hogy találkozzunk az ismerős arcokkal, de ugyanilyen lényeges, hogy új gyerekeket és családokat vonzzunk be az erdei iskolánkba – tette hozzá.

Kép
europai_madermegfigyelo_nap_20251004-ot_02.jpg

A nap során távcsöves madármegfigyelés és terepi séta is várta a résztvevőket. A megfigyeléseket minden helyszínen rögzítik, majd az adatokat vasárnap estig összesítik. Így lesz teljes a „szárnyaló statisztika”, amelyhez bárki hozzájárulhat: otthonról is számolhatunk cinegéket, rigókat, vörösbegyeket, és az adatokat online űrlapon beküldhetjük.

Az esemény idén egyszerre kötődött az Európai Madármegfigyelő Napokhoz, a Múzeumok Őszi Fesztiváljához és az Állatok Világnapjához. A szervezők szerint mindez remek alkalom volt arra, hogy a természetvédelem, az élmény és a közösség találkozzon.
A miskolci madárles idén is bebizonyította, hogy a természet figyelése nemcsak tudomány, hanem közös élmény is – amelyben minden rigó és cinege közelebb hozza egymáshoz az embereket.

Címkék

Ez is érdekelhet

Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Képgaléria
Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetések átadása Miskolcon. Fotó: Rogosz Péter
40 év szolgálat: pedagógusnapi kitüntetéseket adtak át Miskolcon
MiskolcOktatás
74 évvel ezelőtt ünnepelték meg először a Pedagógusnapot Magyarországon. A hagyományokhoz híven, Pedagógusnap alkalmából idén is átadták a Belügyminisztérium által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetéseket Miskolc kiváló pedagógusainak a Polgármesteri Hivatal dísztermében.
Családi napot tartottak, tanodát nyitnának a Vasgyárban
MiskolcOktatásSzabadidő
A nemrégiben alakult Miskolci Tettre Kész Oktatást Segítő Egyesület családi és gyermeknappal nyitott.