Ugrás a tartalomra

Korszerű beültetőgépekkel segíti a Miskolci Egyetemet a TELL Software Hungary

Létrehozva
Az eszközök az elektronikai gyártástechnológia gyakorlati oktatását erősítik, lehetőséget adva a hallgatóknak, hogy ipari körülmények között sajátítsák el a modern folyamatokat.
Kép
tell-tamogatas_egyetem_20251015-ot_12.jpg
Fotók: Osztie Tibor

A Miskolci Egyetem új felületszerelési technológiára alkalmas gépekkel gazdagodott, miután a TELL Software Hungary Kft. három berendezést adományozott az intézménynek. A beültetőgépeket korábban 18 éven át használta a vállalat, ezalatt több százezer termék gyártásában vettek részt. Az ünnepélyes átadót szerdán tartották a Miskolci Egyetem informatikai épületében.

A Miskolc Televíziónak nyilatkozó Gáll Péter, a TELL Software Hungary Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az egyetemmel való kapcsolatfelvétel után pozitív benyomásai voltak, és ez is hozzájárult a döntéshez, hogy a berendezéseket a Miskolci Egyetemnek ajánlják fel. 

– Már korábban is terveztük, hogy a felsőoktatásnak adományozzuk ezeket a gépeket, végül a miskolci intézmény mellett döntöttünk – fejtette ki.

Kép
tell-tamogatas_egyetem_20251015-ot_13.jpg

Viskolcz Béla, a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ igazgatója hangsúlyozta, hogy az átadott eszközöket az oktatásban és a kutatásban egyaránt hasznosítani tudják.

– A hallgatók és oktatók által megtervezett áramkörök és elektronikai berendezések gyártását ezekkel a készülékekkel végezzük majd, sőt, akár kisebb sorozatú tesztgyártásra is lehetőséget adnak – mutatott rá.

A beültetőgépeket elsősorban a villamos- és gépészmérnök hallgatók használják majd, akik így már tanulmányaik során valós ipari környezetben szerezhetnek tapasztalatot a modern elektronikai gyártás területén.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.